A RegioJet így akarja növelni a reggeli csúcsidőben közlekedő, túltelített személyvonatok kapacitását. A társaság szerint jelenleg az emeletes vagonok forgalomba állítása az egyetlen módja a járatkapacitás növelésének az egyvágányú vasútvonalon, mivel a vonatok csúcsidőben már most is 20 percenként közlekednek.
„Az emeletes vagonok a 4308-as számú, reggeli járaton fognak az utasok rendelkezésére állni, amely hétköznap 6.15-kor indul Dunaszerdahelyről Pozsonyba. A kétszintes vasúti kocsik forgalomba állításának köszönhetően meg fog nőni az ülőhelyek száma a reggeli csúcs idején” – fejtette ki Ivana Kašická, a RegioJet vonat- és buszközlekedésért felelős igazgatója. A vagonokat, amelyek eddig München környékén közlekedtek, a német DB Regio vasúttársaságtól vásárolták.
Februártól a közlekedésügyi minisztérium és a magán közlekedési társaság fokozatosan emelni kezdte a Pozsony – Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitását. A megállapodás értelmében egy gyorsvonat-kocsikból álló szerelvényt állítottak forgalomba. Az emeletes vonatok elindítása a következő lépés.
A RegioJet tájékoztatása szerint az idei év első felében mintegy 2,3 millióan utaztak ezen a vonalon, ami az előző évi adatokkal összehasonlítva 50 százalékos növekedést jelent. Ennek oka az új csallóközi lakóövezetek nagyarányú benépesedése, valamint a RegioJet csatlakozása a Pozsony megyei integrált közlekedési rendszerhez.
forrás: Ma7.sk
Ezt már olvasta?
Mikulás-napi ajándék az egész város részére - sTOPa
2024. december 6-án 15.00 órakor tartották a sTOPa 2024...