![Kristian Koštrna: Csak a kaput probáltam eltalálni](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/szep/12/min_0.jpg?itok=_uswwlbZ)
A DAC tegnap a szlovák U21-es válogatott ellen játszotta le második felkészülési mérkőzését a szeptemberi válogatott szünetben. A Hyballa-legénység ugyan 2:0-ra és 3:2 is vezetett, a találkozó végül 3:3-as döntetlent hozott.
A MOL Arénába kilátogató közönség több szép akciót is látott, de a legszebb pillanat kétségkívül a 23. perc elején született. Fábry szöglete után Herc fejelte ki a labdát a tizenhatos elé, az érkező Kristián Koštrna pedig kapásból a léc alá bombázott. „Azt hiszem, ilyen szép gólt eddig még nem lőttem. Nem mondhatnám, hogy pont így akartam, csak a kaput próbáltam eltalálni” – vallotta be csapatkapitányunk nevetve a lefújást követően.
Bárhogy is volt, egy biztos: ez a parádés találat sem hiányozhat majd az Év Gólja ankétunkról.
25 éves jobbhátvédünk csak az első félidőt töltötte tegnap a pályán. „Így egyeztünk meg az edzővel, mivel szombaton bajnoki mérkőzés vár ránk. Örülök, hogy több fiatal játékos is megmutathatta magát. Fontos meccs lesz a sereghajtó Szenice elleni, a hazaiak biztosan nem adják meg magukat könnyen, úgyhogy teljes koncentrációval kell majd pályára lépnünk” – mondja a DAC jelenlegi keretének második legidősebb labdarúgója, aki az aktuális asszociációs időpontban bekerült a szlovák válogatott bővebb keretébe.
Tekintsék meg Koštrna tegnapi szépségdíjas gólját három kameraállásból!
Ezt már olvasta?
![Élőben követheti a DAC 1904 - Eszék edzőmérkőzést](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/17/2024-07-17-dac-10255_dac_k_youtube-live_1920x1080_web_bm_h_nk-osijek_1163_0708.jpg?itok=1NJKO9Vw)
Élőben követheti a DAC 1904 - Eszék edzőmérkőzést
A nyári felkészülés utolsó mérkőzésén csütörtökön 18:00...