Back to top

Kristian Koštrna: Csak a kaput probáltam eltalálni

Publikálva: 2019, szeptember 12 - 06:20
A tegnapi felkészülési mérkőzés legszebb mozdulatát a DAC csapatkapitánya mutatta be.
Kristian Koštrna: Csak a kaput probáltam eltalálni

A DAC tegnap a szlovák U21-es válogatott ellen játszotta le második felkészülési mérkőzését a szeptemberi válogatott szünetben. A Hyballa-legénység ugyan 2:0-ra és 3:2 is vezetett, a találkozó végül 3:3-as döntetlent hozott.

A MOL Arénába kilátogató közönség több szép akciót is látott, de a legszebb pillanat kétségkívül a 23. perc elején született. Fábry szöglete után Herc fejelte ki a labdát a tizenhatos elé, az érkező Kristián Koštrna pedig kapásból a léc alá bombázott. „Azt hiszem, ilyen szép gólt eddig még nem lőttem. Nem mondhatnám, hogy pont így akartam, csak a kaput próbáltam eltalálni” – vallotta be csapatkapitányunk nevetve a lefújást követően.

Bárhogy is volt, egy biztos: ez a parádés találat sem hiányozhat majd az Év Gólja ankétunkról.

25 éves jobbhátvédünk csak az első félidőt töltötte tegnap a pályán. „Így egyeztünk meg az edzővel, mivel szombaton bajnoki mérkőzés vár ránk. Örülök, hogy több fiatal játékos is megmutathatta magát. Fontos meccs lesz a sereghajtó Szenice elleni, a hazaiak biztosan nem adják meg magukat könnyen, úgyhogy teljes koncentrációval kell majd pályára lépnünk” – mondja a DAC jelenlegi keretének második legidősebb labdarúgója, aki az aktuális asszociációs időpontban bekerült a szlovák válogatott bővebb keretébe.

Tekintsék meg Koštrna tegnapi szépségdíjas gólját három kameraállásból!

 

Ezt már olvasta?

Cookies