
Az Üzleti és Tájékoztatási Központban zajló találkozón Rajkovics Péter, a Perfects Rt. igazgatója üdvözölte a sajtó képviselőit, majd megkérte a szervezők nevében Csiba Tibort, a városi rendőrség parancsnokát, hogy mutassa be a Nyékvárkonyon zajló gyakorlat hátterét. Csiba elmondta, kutyás rendőr kollégájuk, Csicsay Csaba kezdeményezésére szervezték meg a rendezvényt, amely a tapasztalatcsere mellett jó lehetőség a kapcsolatfelvételre is.
Csicsay elmondta, a gyakorlati tapasztalatok szerzése a célja a kétnapos találkozónak, s az új módszerek elsajátítása a kutyák kiképzése során. A cseh és szerb rendőrök is hasonlóan vélekedtek, s nagyon örültek a felkérésnek, hogy a Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség meghívására Szlovákiába érkezhettek számukra új szakemberektől tanulni. Ami a kiképzést illeti, nagy különbségek az egyes országok szintjén a Kárpát-medencében nem tapasztalhatóak, de a jogi környezet különbözősége meghatározza, milyen módon lehet a kutyát a rendőri munka során segítségül hívni.
A magyarországi vendégek arról számoltak be, már hosszabb ideje kapcsolatban vannak a dunaszerdahelyi városi rendőrséggel, és dícsérték az eddigi együttműködést. A magyar rendőrkutya képzés immáron hét évtizedes múltra tekint vissza, ahogy a szlovákiai is, s mint elmondták, nagy hangsúlyt helyeznek a kutyák képzésének sokoldalúságára is, hogy a közös munka biztonságos legyen a terepen is.
A kutyák a rendőrség mellett ott van a büntetésvégrehajtás területén is, de dolgozzanak bárhol az ember és a kutya között különleges kapcsolat alakul ki. A szakmában dolgozók között pedig könnyű a közös hang megtalálása, mert még a közös nyelv sem szükséges, hiszen a munka során az ismert mozdulatok is sokat segítenek. A csallóközi gyakorlat során kiemelték a segédek fontos feladatát is, akik profi hozzáállása nélkül nem lehet a kutyákat felkészíteni az éles szituációkra, hiszen éppen ezek a személyek azok, akik a tréningek során eljátszák az elkövető szerepét. Olyan felelősségteljes feladatról van szó, amelyhez az állat mozgásának és gondolkodásának ismerete is nagyon fontos.
Ahogy azt Pataki Balázs, a REX Biztonsági Szolgálat vezetője, a találkozó társszervezője is elmondta, nagyon örülnek, hogy a felvidéki kollégákkal létre tudtak hozni egy ilyen találkozót, amely újabb együttműködés kezdete lehet, hiszen már a sajtótájékoztatón kiderült, a szerb kollégák is meghívták a résztvevőket a hazai rendezvényükre.
A csallóközi rendezvény pedig korábban nem látott találkozója volt a régió szakembereinek, s mi csak büszkék lehetünk, hogy éppen a Csallóközben valósult meg - zárta a sajtótájékoztató végén annak műsorvezetője.
A dunaszerdahelyi fórum a Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség, a REVI-SK és a Perfects Rt. együttműködésében valósult meg, Dunaszerdahely Városa támogatásával.
Ezt már olvasta?
Önzetlen véradókat tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között részesítették elismerésben az...
Az új kenyér megáldásával és ünnepi köszöntőkkel nyitották meg a 44. Csallóközi Vásárt
Kissé borús, esős időben kezdődött szeptember 24-én a 44....
