![Lakatos Rita is a magyar válogatott keretében](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/m%C3%A1j/14/50748225_2212616375666491_63688364930367488_n_0.jpg?itok=Paeg9Ptu)
A magyar szövetség keddi közleményében Kim Rasmussen kiemelte: korábban még soha nem állt annyi idő a rendelkezésükre a közös munkára egy mérkőzés előtt, mint ezúttal. A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.
"Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk" - mondta a szakvezető, aki hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik "mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a válogatottra". Miután Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót.
"Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket" - nyilatkozta.
A dán szakember kiemelte: az ellenfelet nem intézhetik el "egy kézlegyintéssel", mert játékosai soha nem adnak fel mérkőzést, nekik viszont "csakis a továbbjutás" lehet a céljuk. A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.
A magyar keret:
kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)
beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Forrás: MTI
Ezt már olvasta?
![Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/3/2024-07-03_birkozo-lanyok-u20-eb-01.jpg?itok=uairBVbs)
Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n
Hétfőtől, július 1-jétől a szerbiai Újvidéken zajlik a...
![Cseh ellenfél ellen kezdi a következő idényt a HC DAC](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/15/2024-06-15-hc-dac-01.jpg?itok=KGJXGzx2)
Cseh ellenfél ellen kezdi a következő idényt a HC DAC
Pénteken kisorsolták a MOL Extraliga következő szezonját....