![A birkózást népszerűsítették az alapiskolában](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/m%C3%A1r/12/bir01.jpg?itok=mNR7YyF_)
Hakszer Roland klubelnök kérdésünkre elárulta, céljuk a sportág népszerűsítése a fiatalok körében, ezért ők maguk jöttek el a diákokhoz, s a mai napon az iskola 2-4.osztályos tanulóinak egy érdekes bemutatóval kedveskedtek.
A sportklub egyébként már 1970 óta működik, több olimpikonnal is büszkélkedhet, s napjainkban is a fiatal tehetségek kinevelését érzik elsőrendű feladatuknak. Nagy hangsúlyt helyeznek a fiatalokkal folytatott munkára, aktívan közel 50 sportolóval dolgoznak nap mint nap, s a bemutatók segítségével szeretnének további diákokat a sportághoz vonzani, így az ilyen kezdeményezések folytatása várható. Minden hétköznap négy órakor pedig a Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében edzésekre várják az érdeklődő fiatalokat.
A Szabó Gyula Alapiskolában tartott toborzó nagy sikert aratott, a tanulók nagy érdeklődéssel figyelték az országos bajnoki címeket, hazai és nemzetközi sikereket maguk mögött tudó sportolók kedvcsinálóját, amelyben a birkózás alapjaival is megismerkedhettek. A végén maguk is a szőnyegre siettek, ahol kis ízelítőt kaptak a birkózás rejtelmes világából. A legügyesebbek pedig ajándékokban is részesültek.
Még több fotó ITT!
Ezt már olvasta?
![Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/3/2024-07-03_birkozo-lanyok-u20-eb-01.jpg?itok=uairBVbs)
Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n
Hétfőtől, július 1-jétől a szerbiai Újvidéken zajlik a...
![Dunaszerdahelyi Sakk Klub: Országos bajnoki cím egyéniben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/26/2024-06-26-sakk-orszagos-bajnoksag-dsz-klub_chess.jpg?itok=zAPNdwOP)
Dunaszerdahelyi Sakk Klub: Országos bajnoki cím egyéniben
A Dunaszerdahelyi Sakk Klub újabb nagy sikert ért el....