![Ingyenes látogatható filmfesztivál zajlik ma városunkban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/feb/19/eko01_0.jpg?itok=LOMYsiTO)
A világ legrégebbi ilyen temtikájú fesztiválról van szó, amelyet Csehszlovákiában először 1974-ben rendeztek meg, így az idei már a 46-ik évfolyam. Hagyományos két részre oszlik a program, délelőtt a junior fesztivál zajlik, amelyre az iskolákat hívják a diákokkal, délután pedig a nagyközönségre számítanak.
A program már reggel fél kilenckor kezdetét vette a fiataloknak szánt vetítésekkel, előbb az alapiskola alsó- majd felső tagozatos tanulói nézhettek meg néhány számukra kiválogatott alkotást, majd beszélgetnek is a környezetvédelem témájáról. A délelőtti blokk végén pedig a középiskolások is megismerkedhetnek többek közt a tudatos hulladékgazdálkodás területével.
A délutáni program négy órakor indul és több olyan dokumentumfilm is bemutatásra kerül, amely a környezetvédelem témáját érinti, emellett pedig sikertörténetekkel is megismerkedhetünk. Este hat órakor pedig Háztartás hulladék nélkül címmel inspiratív beszélgetés vár a résztvevőkre. Többek közt megtudhatják hogyan lehet megállítani a szemét keletkezését és ha már létrejött, hogyan lehet azt hatékonyan osztályozni.
A fesztiválra a belépés ingyenes, a délutáni programokra mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők, akik 50 városban mutatják be az alkotásokat és Dunaszerdahelyen is több mint ezer mozilátogatóval számolnak az előző évek tapasztalatai alapján.
Ezt már olvasta?
![Tárlatnyitóval ünnepelte jubileumát Lipcsey György](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/18/fo-rov_6228-01-enhanced-nr-4027.jpg?itok=trlhcZjf)
Tárlatnyitóval ünnepelte jubileumát Lipcsey György
Új kiállítással ünnepelt a Kortárs Magyar Galéria...