A legtisztább, legönzetlenebb öröm ünnepe, amikor az újszülötteket, városunk kis polgárait üdvözölhetjük - szólt a megjelent babákhoz és szüleikhez Tilajčík Edit. Magyar és szlovák verssel köszöntötte a jelenlévőket Kohút Rebeka, a Kodály Zoltán Alapiskola diákja, majd Bazsó Horváth Zsuzsanna, a Dunaszerdahelyi művészeti alapiskola tanárnője fuvolajátékával varázsolta el a megjelenteket.
Karaffa Attila, alpolgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, mennyire jó érzés látni, hogy vannak fiatalok, akik a mai, elanyagiasodott világban gyermeket vállalnak. Hisz benne, hogy fő céljuk megtartani a családot, hogy boldog környezetben nevelhessék fel a következő generációt.
„Születésétől kezdődően elkísérni, támogatni, bátorítani a gyermeket, megmutatni, hogy a helyes úton járjon, ez felelősségteljes munkát igényel. A meleg, szeretetteljes családi környezet megteremtése nélkül lehetetlen. Nagyon fontos együtt megélni a mindennapokat, tanulni egymástól, felállni a sikertelenségek után, megtapasztalni, hogy mindig van megoldás, mindig számíthatnak egymásra” - intézte szavait Karaffa Attila az anyukákhoz.
A gyermekektől azt kérte, hogy bármerre is sodorja őket az élet, sose feledjék, bölcsőjük Dunaszerdahelyen ringott. Legyenek büszkék erre, mindig szeretettel gondoljanak szűkebb kis hazájukra, városunkra.
A rövid köszöntők után emléklapot és kis figyelmességet kaptak a kicsik és szüleik, valamint beírták nevüket a krónikába.
Ezt már olvasta?
![Ismét Múcska Gergely győzött a Felvidéki Vágtán](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/7/01-rov_5061-kell-01-enhanced-nr-4014.jpg?itok=oiA6KVDl)
Ismét Múcska Gergely győzött a Felvidéki Vágtán
Az idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a...
![Tovább folynak a munkálatok a Pozsony - Komárom vasútvonalon](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/7/img_3598-4007_0.jpg?itok=bJKvJWoy)
Tovább folynak a munkálatok a Pozsony - Komárom vasútvonalon
Hétfőtől, július 8-tól csütörtökig, július 11-ig újabb...