Nemes Sikabonyi Gálffy Ignácz 1848-as honvédtiszt sírjára bukkant rá Nagy Attila helytörténész és Gálffy Balázs családfakutató a sikabonyi régi temetőben.
Most előkerült temetői fotódokumentáció segítségével sikerült a nemes család több, 1800-as évek közepén készült sírjára rábukkanni, „újra felfedezve” köztük az 1848-as honvédtisztét, Sikabonyi Gálffy Ignáczét. A honvédtiszt sírja talapzatáról ledöntve fekszik, míg a többi történelmi sír áll, bár többet az időjárás megrongált.
A földbirtokossal közös sírban nyugszik a dunaszerdahelyi főszolgabíró lánya, prileszi Prileszky Mária is.
A történelmi jelentőségű kis sírkert kapcsán a jövő héten a kulturális bizottsággal és a városi hivatallal is fognak egyeztetni.
A terepszemlénél a Gálffy család több tagja mellett megjelent Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás vezetője is, aki szintén a sírkert történelmi, közösségformáló jelentőségét említette.
Ezt már olvasta?
Négy szlovák párt – a Progresszív Szlovákia, az SaS, a Szlovákia Mozgalom és a Demokraták –, valamint a Magyar Fórum állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Dunaszerdahelyen
Közös sajtótájékoztatót tartott a Vásártéren a...
Júliusban Szlovákia produkálta az egyik legnagyobb áremelkedést Európában.
A nyári szabadságolások és az utazási szezon kellős...