Dunaszerdahely az FCC Slovensko hulladékgazdálkodási vállalattal együttműködve már az óvodásoktól nagy figyelmet fordít a hulladékkal kapcsolatos nevelésre. Több program is zajlik folyamatosan, ezek között hagyományosan fontos helyet foglal el a papírgyűjtés is. A díjátadáson a városunk áltan fenntartott alapiskolák és óvodák képviselői vettek részt, akik idén is bekapcsolódtak a gyűjtésbe.
Hájos Zoltán polgármester a hulladék osztályozásának fontosságát emelte ki nem csak környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is, amelynek fontos szereplői a gyerekek is. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a közös népszerűsítő tevékenységnek jelentkeznek az eredményei.
A rövid ünnepség végén a díjazásra került sor. A verseny dél-szlovákiai régiójában az első három helyet az összegyűjtött papír mennyiségét tekintve tavalyhoz hasonlóan idén is dunaszerdahelyi iskolák hozták el, első helyen a Vámbéry Ármin Alapiskola (több mint 90 tonna) végzett, második a Szabó Gyula Alapiskola (38 tonna), harmadik pedig a Kodály Zoltán Alapiskola (37 tonna) lett. A résztvevő dunaszerdahelyi intézmények vezetői okleveleket vehettek át munkájuk elismerése jeléül, a díjazottak pedig értékes jutalomban részesültek.
Ezt már olvasta?
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...