A téma összekapcsolta őket

A tudományterületek művelőinek egy része szigorúan úgy véli, hogy amennyiben átfogó tanulmányok írására van szükség, egyetlen tudós nem képes megragadni a lényeget, mert kevesebb teret szentelhet a parciálisnak tűnő, ugyanakkor meghatározó és nélkülözhetetlen részletkérdéseknek. Ezért aztán jobbnak látják, ha több szerző monográfiáiból szerkesztjük kötetté mondandónkat.

Ezzel ellentétben azonban az említett álláspont kritikusai azzal érvelnek, ha egy könyv több szerzővel bír, óhatatlanul felmerül a kérdés, nem sikkad-e el valami alapvető, nagy fontosságú elem, meglesz-e a szükséges kohéziós erő a fejezetek közt, lesz-e olyan kötődés az előzmények és a későbbi történések kapcsolatában, amely csupán egyetlen ember gondolkodásában összpontosulhat.

Nos, így vagy úgy, legyen igaza bármely nézet képviselőinek, jelen kiindulási alapunk, és ez száraz és megváltoztathatatlan tény, hogy most kezünkben tartunk egy kiadványt, amelyet három helytörténész jegyez. Felejtsük el hát a prekoncepciót, és bátran lapozzunk bele a kötetbe!

Bár az egész könyvről illenék értekeznem, a hazai pálya előnye ürügyén talán megbocsátanak nekem az alkotók, hogy mondandómban elsősorban Nagy Attiláról és a dunaszerdahelyi fogolytáborról szóló fejezetről fogok szólni. Azt is szubjektíven teszem majd, hiszen az ember a barátjával szemben hogyan is lehetne objektív…

Általános áttekintéssel indul a könyv, annak taglalásával, hogy a 19. század második felétől milyen egyezmények és rendeletek szabályozták a hadifoglyok jogállását, hogy egyáltalán ki minősült hadifogolynak, és milyen bánásmódot követeltek meg a fogva tartótól. Adatok, térképek, fotók, újságcikkek és részletes jegyzetapparátus egészítik ki a leírást, és már kezdettől fogva érezhetően felsejlik a lélektani háttérmotívum, miszerint a hadifogoly elsősorban ember, és ennek folytán cseppet sem mellékes az ellenség kezére került katonák sorsa.

Múltunk mélyreható felkutatása kapcsán Dunaszerdahely és annak lakói már eddig is sokat köszönhettek a tokaji származású Nagy Attilának, aki a könyv első fejezetében a lokális történelem újabb fehér foltjainak kiszínezésére vállalkozik. Életszagú eseménysorral szembesülünk, és nem mellékesen azzal a szemléletes tényfeltárással, hogy jutunk el Ferenc Ferdinándtól Dunaszerdahelyig, hogyan csapódik le a trónörökös meggyilkolása egy ötezres városi közösség mindennapjaiban. Szerzőnk nem titkolt szándéka annak bemutatása, hogyan élte meg az egyszerű halandó az ellenséges katonák ezreinek jelenlétét, és hogyan döbben rá, hogy nem is kell félni tőlük, mert hiszen jobb dolguk van, mint otthoni életükben. Idillinek tűnik a helyzet, mégis szokatlan élmény ez a szerdahelyieknek. És a háború, mint oly sokszor a letűnt korokban, összehozza az embereket, a névtelen hősöket. Olyan ez, mint amikor a gyerekek katonásdit játszanak, a katonák meg úgy játszanak, mint a gyerekek.

A helyzet azonban korántsem békés és meghitt, főleg amikor egy hónap alatt a hadifoglyok száma eléri a lakosság számának kétszeresét, vagy amikor a nyomorúságos körülmények közt, a tisztálkodási lehetőségek hiányában és a silány élelmezés következtében felüti fejét a kolera vagy a vérhas. Ekkor nő ki a város területén egy barakkváros, a tábor köré pedig földsáncot húznak őrbódékkal. Múlnak a hónapok, közben egyre több helyi férfi esik el hősi halottként a távolban, s fogynak a munkáskezek, ami ahhoz vezet, hogy a hadifoglyok közül sokakat adnak ki munkára. A tisztek emellett szervezik a kulturális életet, olvasással, sporttal, egyéb szórakozással töltik idejüket, van zenekar és énekkar, a foglyok többsége pedig szabadidejében különböző tárgyakat farag, amelyeket aztán pénzzé teszi vagy élelemre, cigarettára, ruhára cseréli a helyi lakossággal. Mind a keresztények, mind az izraeliták tartanak istentiszteleteket is.

Az élet tehát zajlik a maga törvényszerűségei szerint, és sokszor úgy hozza a sors, hogy szerelmi szálak is szövődnek a városban élő nők és a foglyok között, ami többekből komoly visszatetszést és felháborodást vált ki.

Nem könnyű egyszerűen felvázolni a nagy háború természetrajzát vagy társadalmi hátterét.

Száz esztendő múltán a történelem időtlenné válik, halványulnak az emlékek, csak a temető és az itt rekedt, boldogulást kereső foglyok utódainak génjei őrzik magukban a hadviselés nyomait.

Szerzőink azonban (lévén eredetileg mindnyájan pedagógusok) ezúttal sem feledkeztek meg arról a fontos tényről, hogy a helytörténetírás a nevelés része. Az utókor formálása és informálása. Ez pedig az adott esetben nagyszerűen sikerült.

Három kiváló tanárember adott egymásnak találkát ebben a projektben, és olyan szerencsés és örvendetes találkozás ez, hogy az olvasó önkéntelen felsóhajt: hol voltak ezek a szerzők mindeddig? Hiszen külön-külön ugyan mindnyájan ismertek szűkebb és tágabb pátriájukban egyaránt, egymásra találásuk mégis sokáig váratott magára. A téma azonban szerencsére összekapcsolta őket, és ennek mi, az olvasóközönség örülhetünk a leginkább.

Amit pedig a kemény borítású kiadvány egyes lapjain találunk, az egy olvasmányos, sok esetben szinte szépirodalmi igényességgel megalkotott, regényszerű történetszövés. Persze, hogy most a szerzőknek sikerült-e ennyire egymásra hangolódniuk, vagy a szerkesztő munkáját is fémjelzi az egységes, harmonikus stílus, a könyvet lapozva nem derül ki egyértelműen. A kötet viszont jól sikerült, fejezetei külön-külön, ugyanakkor egyben is kiállják a próbát.

Méltán és büszkén mondhatjuk: fontos mérföldkövet tett le a Horváth–Nagy–Varga trió. Ha ugyanis ezek után bárki az I. világháború eseményeinek maradéktalan megismerésére, ezen belül pedig a hadifogolytáborok, netán a lágerekben sínylődő rabok gyászos mindennapjainak széles körű ismeretére törekszik, már nem mellőzheti, már nem kerülheti meg ezt a könyvet. És ugyanúgy köszönet illeti szerzőinket azért, hogy Dunaszerdahely, Nagymegyer és Somorja múltjának újabb részleteiről lebbentették fel a sokszor szomorú mozzanatokat fedő fátylat.

Végül és nem utolsó sorban pedig köszönet illeti a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetet is, hogy felkarolta ezt a nagyszerű és lenyűgöző hiánypótló kezdeményezést.

Hiszen ezekről a kérdésekről is fontos beszélni, mert ahogy az Újszövetségben A zsidókhoz írt levél is mondja: „Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.“

Mindenkinek szép és tartalmas olvasmányélményt kívánok!