A megjelenteket Rigó Konrád kulturális államtitkár köszöntötte.
„A második világháború végét ünnepeljük, a béke napját” – mondta Rigó, aki szerint e nap a következő generációk számára is rendkívül fontos üzenetet közvetít, mégpedig hogy nem szabad félnünk a sorsunkat a saját kezünkbe venni.
Ráadásul ma, 21. századunkban, éppen azért, mert nem beszéltünk eleget a fasizmus által elkövetett rémtettekről, többfelé elterjedtek a szélsőséges eszmék, figyelmeztetett az államtitkár, jelezve, hogy „a kelet ukrajnai háború, a migránsválság és a hazai politika extrémista vonala mind a megelőzés hiányának a következményei”.
„Ezért kérem Önöket, hogy beszéljünk erről. Beszéljünk arról, hogy Németország után elsőként ez az ország tette lehetővé a zsidók elhurcolását, mivel 1942. május 15-én a szlovák parlament elfogadta a zsidók deportálásáról szóló 68. számú törvényt. Beszéljünk arról, hogy az 1942 májusa–októbere között lezajlott deportálások során, amelyeket a Hlinka gárda német segítség nélkül hajtott végre, összesen 58 000 szlovák állampolgárt hurcoltak a haláltáborokba. Arról is, hogy 1941 és 1945 között a szeredi tábor kapuin körülbelül 16 000 zsidó ment keresztül – s legtöbben a holokausztban vesztették életüket.”
„Mondjunk nemet a szélsőségekre, és ne feledkezzünk meg a megelőzés fontosságáról. Tegyük ezt nyilvánosan, mint most” – húzta alá Rigó.
Az államtitkárt Libuša Klučkovának, a dunaszerdahelyi Matica Slovenská igazgatójának az emlékező szavai követték, aki szerint megdöbbentő volt a 20. századnak ez a tragédiája, hogy egyáltalán megtörténhetett ártatlanok millióinak a lemészárlása.
A beszédeket követően megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit – így Rigó Konrád a kulturális tárca, Hájos Zoltán polgármester és Horváth Zoltán alpolgármester Dunaszerdahely városa, Morvay György, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója pedig hivatala nevében, illetve a megjelent intézmények saját nevükben koszorúztak.
A megemlékezésen részt vett még többek között Bubniak Júlia, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal vezetője, valamint Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési központ igazgatója is.
Ezt már olvasta?
Önzetlen véradókat tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között részesítették elismerésben az...
Két dunaszerdahelyi személyiséget is díjazott Nagyszombat megye
Két Dunaszerdahelyhez kötődő személyiség, MUDr. Ivica...