A különleges zenei felvezetést követően, a galéria igazgatója, Iván Péter üdvözölte a jelenlévőket, majd A.Szabó László alpolgármester rövid beszédében kiemelte az alkotó művészeti jelentősége mellett a Kortárs Művészeti Panoráma vagyis a KOMP megvalósítása során kifejtett jelentős érdemeket. A városvezető hangsúlyozta, ahogy a nevében is jelzi, a KOMP összeköti a Duna két oldalán lévő művészeket a közönséggel, s a folyó két oldalán élő művészek értékes műveit bemutatva szeretné elérni, hogy megismerjük egymást, egymás munkáját és művészetét. Egyúttal gratulált a művész életjubileumához is.
Füredi Kornél, a Földművelésügyi Minisztérium politikai tanácsadója köszöntőjében a művész és a közte kialakuló barátság rövid történetét mesélte el, a mosonmagyaróvári kezdetektől és további sikeres alkotásra bíztatta Varga Györgyöt, akinek művészi kifejezésmódját elemezte Szakolczay Lajos művészetkritikus, akinek megnyitóbeszédét követően a tárlat izgalmas színvilágával ismerkedhetett a közönség.
A tárlat március 30-ig tekinthető meg a Vermes-villában.
Ezt már olvasta?
A színek, a művészet, az öröm és a gyermeki alkotókedv találkozása
A szervezők – a Csallóközi Népművelési Központ és...
Húsz év után újra színpadon a Ki mit tud? – a Zerda zenekar lett a dunaszerdahelyi döntő abszolút győztese
Húsz év után újra megtelt tehetséggel, izgalommal és...