Ebből a különleges alkalomból jubileumi kiáliítással emlékezik a Családi Könyvklub és a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria. Janiga József nagymegyeri festő- és grafikusművésznek a jubileumi kiállítás alkalmából csaknem 30 olajképét tekinthetik meg a láthatók!
Szavak nélküli festett nyelv. Ezt a nyelvet érti minden csallóközi, aki itt él, vagy csak egyszer járt erre. Janiga József festményeit látva – feltűnik a Csallóköz, az alacsonyan lebegő fodros felhők, aranyló búzamezők, súlyos naplementék, mezei virágoktól tündöklő rétek hazája. A szélesen elnyúló táj minden mozzanatát megörökítette, színeivel elővarázsol minden napszakot, ecsetvonásaival megörökít minden évszakot. Aki csallóközi, az rögtön felismeri a tájat, aki csak egyszer járt erre, már ismerősként tekinthet a képre, aki még sosem, vágyni fog ide. Képei ősi nyugalmat, szépséget árasztanak, amelyre az emberi lélek talán ezen a mai napon is mérhetetlenül vágyik.
Egy korábbi beszélgetés alkalmából a művész így jellemezte a Csallóközt: „Rám mindig hatott a táj, az adott környezet, ahol élek. A Csallóköz egy rejtett, csodás vidék, nagylelkű táj. Már eléggé össze is nőttünk, s talán sikerült valamit összehoznom e szépségből. Azután így ennyi idő után már bizonyos tudatosság is van bennem – szinte kötelességtudatnak is nevezhetném –, hogy ennek a népnek is tartozom ezzel, s így már szinte feladattá is érett az idők során. Megmutatni az itt élőknek – én mint más szemmel néző –, hogy ők is lássák meg… erre tanított engem ez a táj, a Csallóköz” A művész képei a legjobb galériákban, műértők, gyűjtők, művészetpártolók falait díszítik. Hunčik Péter így emlékezik Janiga Józsefre: „Janiga Jóska soha nem panaszkodott a kedvezőtlen szélre. Soha nem szidta az unalmas csallóközi embereket és a „lapos" csallóközi tájat, a túl széles égboltot, és a fák közt megbúvó apró tanyákat. Ehelyett együtt lélegzett, szervesen beleépült ebbe a tájba.”
Ha Önt is érdekli a Csallóköz festője, látogasson el a Kortárs Magyar Galériába (Vermes-villa) március 18-án, azaz pénteken 17.00 órakor.
Ezt már olvasta?
Fénnyel írt csodák – nagy érdeklődés mellett mutatták be Dunaszerdahely fotókrónikáját
A várostörténet egy különleges területével gazdagodott...
Megszállt múlt, megszállt hétköznapok – kommunista hálózatok Magyarországon és Csehszlovákiában
Itt az MCC új előadása: spiclik, besúgók és társutasok...