Back to top

Változik a műanyag hulladék gyűjtése

Publikálva: 2018, január 26 - 15:47
A múlt évben a képviselő-testület is tudomásul vette, hogy a gyártói felelősség szervezete, az ENVI-PAK felmondta a szerződést a várossal. Ez a vállalat nem volt hajlandó még az alapvető igényeket se teljesíteni a szelektív hulladékgyűjtés területén. A város ennek fényében új partnert keresett és szerződést kötött a jogi személyek társulásával, az ELEKOS-szal. Ennek részleteiről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.

„Ez a társulás finanszírozza 2018. január 1-től Dunaszerdahely területén az osztályozott hulladék gyűjtését és kezelését. Tehát a gyűjtést végző vállalat, ahogy korábban is, a közbeszerzés alapján az FCC Slovensko kft. maradt, de a szelektív hulladékkal kapcsolatos szolgáltatásokért már az ELEKOS fizet.

Az eddigi tapasztalatokból kiindulva igényeket fogalmaztunk meg, miszerint a szelektív hulladék gyűjtésének gyakoriságát növelje a partner, mivel a korábbi kampányaink, amelyek éppen az osztályozást népszerűsítették, megnövelték ezen szemét mennyiségét.

Ennek fényében február 15-től elkezdjük a családi házas övezetben a műanyag hulladék zsákos gyűjtését, amelyhez hasonló már a csallóközi falvakban sikerrel működik. A lakosok a zsákokat az elkövetkező napokban kapják meg, a kapuiknál lesznek elhelyezve. Minden háztartás kap egy átlátszó zsákot, amelybe majd gyűjteni szükséges a műanyag hulladékot. Az ilyen zsák elszállításakor majd ellenőrizhető, hogy nincs-e benne más hulladék, mert amennyiben volna, akkor az a zsák nem kerül elszállításra. Amennyiben nem fér bele a teljes mennyiség, akkor a gyűjtés alkalmával több zsák is kihelyezhető, amelyért majd cserezsákot kapnak. Az osztályozás pontos részleteiről még a médián keresztül tájékoztatjuk az érintett lakosokat.

Bízunk benne, hogy ilyen módon növelhetjük a kedvet az osztályozásra, mivel a családi házas övezetben élőknek nem kell elvinniük a gyűjtőhelyekre a műanyag hulladékot, hanem odahaza is gyűjthetik. Az elszállítást a FCC Slovensko kft. munkatársai fogják biztosítani, próbajelleggel az első alkalommal a teljes övezetben egyetlen nap alatt, s majd a gyakorlat megmutatja, mennyire oldható meg mindez szervezésileg, s szükség lesz-e a következő időszakban többnapos ütemterv kialakításra. A gyakoriságot is igyekszünk úgy beállítani, hogy a leghatékonyabb legyen, jelenleg havi egy alkalommal számolunk.

Bízunk benne, hogy az új partnerrel az együttműködés sikeresebb lesz, s terveink között szerepel jövőben a zsákos gyűjtés kiterjesztése a papírhulladékra is, de egyelőre a műanyaggal kezdünk. Kérem a polgárok együttműködését, türelmét az új rendszer működésének kezdetén és bízom abban, hogy ilyen módon az osztályozott hulladék mennyiségében is előre tudunk lépni.”

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2018/1.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies