A vendégelőadó remek hangulatú, élményszerű előadással egybekötött interaktív angolórát tartott a gimnázium néhány osztálya számára. A foglalkozások során különféle témákat érintett; a karácsonyi ünnepek üzenetét, érzékeltette a tolerancia lényegét, és egymás megértésének fontosságát. Megtudhattuk, hogy Mark Andrews és John Lennon ugyanabba a középiskolába járt. Az előadás érdekes színfoltja volt John Lennon ellenőrző könyvecskéjének bemutatása.
Az előadó egyebek mellett tudatosította a tanulókban azt is, hogy az angol nyelv több, mint pusztán iskolai, idegen nyelvi tantárgy. Ez a világnyelv napjaink nemzetközi kommunikációjának elsőrendűen fontos eszköze. Vendégünk első alkalommal járt Dunaszerdahelyen. Elmondta, hogy jól érezte magát az iskolánkban és városunkban. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben még ellátogat hozzánk.
Simon Krisztina, az iskola tanára
Ezt már olvasta?
A szülők csupán 29 százaléka hallott a tanterv megreformálásáról
A lakosság csupán 25 százaléka tud róla, hogy bevezetik a...