Hervay György, a városi hivatal műszaki és beruházási főosztályának vezetője elmondta, évekig húzódó probléma végére kerülhet pont. "A hivatal több mint 100 tonna szemetet szállíttatott el a területről. Ennek a költsége meghaladja az 5 ezer eurót. A takarítás után azonban végre rendezett lesz a környék" - hangsúlyozta a főosztályvezető.
A dunaszerdahelyi önkormányzat már korábban többször is kitakarította a romák által lakott területet. Volt példa arra, hogy az önkormányzat városi költségvetésből finanszírozta a szemét elszállítását, máskor pedig a környezetvédelmi minisztérium pályázatán sikerült elnyerni pénzt az illegális hulladéklerakat felszámolására.
Miután a felüljáró alatt már nem lakik senki, a szabaddá vált telek egy részén az önkormányzatnak lehetősége nyílik arra, hogy a Diófa utcát összekössék a Bősi úttal. Így a tehergépkocsiknak nem kellene áthaladniuk a Fürdő utcán és a Kistejedi úton, hanem közvetlenül a Bősi útról közelíthetnék meg az ott székelő cég telephelyét.
Forrás: dunstreda.sk
Ezt már olvasta?

Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a Határtalanul Programra
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a magyarországi...

Útfelújítás a Kondé Püspök utcában – Hétfőtől indul a munka
Hétfőtől, 2025. augusztus 11-től teljes körű felújítás...