Az ünnepélyes díjátadón Sárkány Pál, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének Dunaszerdahelyi Alapszervezeti elnöke üdvözölte a résztvevőket és Hájos Zoltán polgármestert is, aki beszédében kiemelte a tenyésztők munkájának fontosságát, s azt is, hogy milyen hasznos a fiatalok bevonása ebbe a tevékenységbe, mert az állattartással a gyermeket felelősségteljes viselkedésre nevelik. Mint elmondta, gyermekként ő is nevelt nyulakat, igaz, kiállításokon nem mérette meg magát.
A bevezetőt követően sor került a díjak átadásra, összesen több mint hatvan versenyzőt értékeltek, a nyulak, galambok, díszmadarak, baromfiak kategóriájában és tiszteletdíjak is átadásra kerültek. A rendezvény végén pedig a Szarvasi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke, Kondács György köszönte meg a meghívást a szervezőknek, akik ismét remekül teljesítettek, hiszen közel 500 kisállatot csodálhattunk meg péntektől vasárnapig Dunaszerdahelyen.
Ezt már olvasta?

Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk
Szerda kora este az államalapító, Szent István király...

A kormány energiaár-támogatása nélkül a háztartások többsége számára gondot okozna a számlák fizetése
Az energiaárak jövőre a szlovákiai háztartások számára az...