A pénteki indulás előtt viszont nem várt gondja akadt a versenyzőnek, mert kutyájának, Devil Sony Blacknak leszakadt a körme, s így a versenyen való részvételük is veszélyezetté vált. Ez a fajta sérülés egyébként gyakori az olyan kutyáknál, akik rendkívül gyorsak, mint a rendőreb. Az állatorvosi segítségnek köszönhetően viszont sikerült a belga juhász fájdalmait enyhíteni, s így részt tudtak venni a Magyarország dél-keleti részén található településen rendezett viadalon.
Devil ugyan kicsit sántított, de jól teljesített, az engedelmességi gyakorlaton is bizonyított, 88 pontot kapott a 100-ból, egyedül a szökésben lévő elkövető fogásánál nem eresztett megfelelően a lövés után, de ennek ellenére is sikerült a kilencedik helyet hazahoznia az egyetlen külföldi csapatnak. Csaba és Devil egy különdíjban is részesült, a segédek és a bírók szerint ugyanis a profi versenyzők között az ő összmunkájuk volt a legjobb. Sőt, a városi rendőrünknek az egyik bíró kiemelte, aki a dunakeszi kutyakiképző egyik vizsgáztatója is egyben, ha választania kellene, akkor a belga juhász mellett döntene, mert rá merné bízna az életét.
A kutya azóta már jobban van, körme leesett, s hamarosan ismét edzésbe lendülnek, ahol az eresztést tovább fogják gyakorolni, hogy a következő versenyen még jobban teljesítsenek. Október végén egyébként Dunaszerdahelyen egy edzőtábort is szervez Csicsay Csaba, ahova több kutyás rendőr érkezik majd Szlovákiából és Magyarországból, de további versenymeghívásaik is vannak.