Back to top

Nikola Krstović: A gólok, mint a csapatmunka eredménye

Publikálva: 2023, január 23 - 21:28
„A vezetőedző folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy igyekezzünk támadófutballt játszani, egy-két érintővel, rövid passzokkal, ami a szurkolóknak is tetszik.” A bajnokság legeredményesebb futballistája folytatta az őszi formáját, és rögtön az új év első mérkőzésén, amelyen pályára lépett két gólt is szerzett.
Nikola Krstović: A gólok, mint a csapatmunka eredménye

„Összességében jó meccset játszottunk, főleg az első félidőben volt magas iram. Jól kezdtünk, letámadtuk az ellenfelet, kétszer betaláltunk és volt még néhány lehetőségünk, amelyek azonban kimaradtak. Nem baj, csak a felkészülés folyamatában vagyunk, szinte minden nap kétszer edzünk” – nyilatkozta a szombati DAC-Kassa (2:1) felkészülési összecsapást követően mindkét találatunk szerzője, Nikola Krstović.

A montenegrói támadó is kihagyta a Soroksár elleni meccset, amely a felkészülés első barátságos találkozója volt. A Kassa ellen lépett tehát pályára első alkalommal az új esztendőben, és az első félidő elég volt számára ahhoz, hogy kétszer is bevegye az ellenfél kapuját. „45 percet töltöttem a pályán, talán a következő mérkőzésen már több játékpercet kapok és még felkészültebb leszek a bajnokság indulására. Jól sikerült az új év kezdete, két gólt szereztem, amelyeket a kislányomnak ajánlok. A bajnoki összecsapásokon is szeretnék hasonlóan produktív maradni” – kívánta a Fortuna Liga legeredményesebb játékosa, aki 11 góljával vezeti a mesterlövészek listáját. A szombati góljaihoz ennyit fűzött hozzá: „A vezetőedző folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy igyekezzünk támadófutballt játszani, egy-két érintővel, rövid passzokkal, ami a szurkolóknak is tetszik. Ezt naponta gyakoroljuk és pont így született mindkét gól. Az elsőnél Káčerrel kényszerítőztem, a másodiknál pedig Csóka jó lekészítése után találtam a kapuba. Mindkét gól a csapatmunka eredménye volt.”

„Egyik felkészülési időszak sem könnyű, de jól érzem magam. Talán még egy-két hét lesz nehezebb, aztán az utolsóban már a tavasz nyitómeccsére fogunk készülni. Pozitívum, hogy mindannyian egészségesek vagyunk, nincsenek sérültjeink és hogy lassan végzünk a műfüvön abszolvált edzésekkel, amely nem a legjobb borítás a játékosok számára. Új hét áll előttünk, amely során elutazunk a horvátországi összpontosításra, szombaton egy újabb meccs is következik. Az előrejelzések szerint nagyjából 15 fok vár ránk ott, aminek nagyon örülök” – tette hozzá a 22 esztendős Nikola Krstović. 

dac1904.sk / Nagy Krisztián

Ezt már olvasta?

Cookies