Back to top

Nikola Krstović: Ez az ősz volt pályafutásom legjobb félszezonja

Publikálva: 2022, december 7 - 13:28
„A kislányom még jobban motivál, és emberként is megváltoztatott.” A montenegrói támadó idén mindent vitt, elnyerte az Ősz játékosa-díjat és ő lőtte az Év gólját, de a pályán kívül is sikeres évet zár.
Nikola Krstović: Ez az ősz volt pályafutásom legjobb félszezonja

Véget ért az év és az őszi szezon. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt 12 hónapra?
„Egy jó és sikeres esztendőn vagyok túl. Bár nem indult jól, hiszen a bajnokságban csak a negyedik helyen végeztünk. Ez csalódás volt, ennél jobb pozícióba vártuk magunkat. Célunk az európai kupaszereplés kiharcolása volt, ami végül is sikerült. Jól szerepeltünk a Konferencia Ligában, de az FCSB búcsúztatott minket. Ezt követően kicsit hullámvölgybe kerültünk, lejjebb csúsztunk a tabellán, de a csapat egy győztes sorozatba kezdett, ami végül a második helyre repített minket. Elégedettek lehetünk, de még többet szeretnénk elérni, hiszen nagyon jó csapatunk és edzői stábunk van.”

Nemcsak a csapatnak sikerült jobban az ősz a tavasznál, hanem személy szerint neked is. 26 tétmérkőzésen összesen 19 gólt szereztél, ebből tizenegyet a bajnokságban, nyolcat pedig a két kupasorozatban. Ez volt eddigi pályafutásod legjobb félszezonja?
„Igen. Jó teljesítményt nyújtottam, nap mint nap keményen dolgoztam. Tavasszal is lőttem hét gólt, ősszel pedig tizenkilencet, így elégedett vagyok. Örülök, hogy a csapat és a klub segítségére lehettem.”

Megnyerted az Ősz játékosa-szavazást, és az Év gólja is a tiéd lett. Előbbinél ki kapná a te voksodat?
„Több csapattársam is fejlődött, akik kisegítettek, ha nem volt éppen jó meccsem. Megemlíthetném Kalmárt, Andzouanát, Pintot és Gavrićot is. De ahogy mondtam, nagyon jó csapatunk van, így sokan elnyerhették volna ezt a címet. Ami pedig a Víkingur elleni ollózásos találatot illeti, az volt eddigi pályafutásom legszebb találata.”

Évekig tagja, sőt csapatkapitánya voltál a montenegrói U21-es nemzeti együttesnek, majd idén a felnőttválogatottban is bemutatkozhattál. Ez egy valóra vált álmot jelent számodra?
„Mindenképpen. Azt is nagyra értékelem, hogy a lehetőséget is megkaptam, nemcsak a kispadon ültem, több meccset is végigjátszottam.”

Mik a céljaid a válogatottban az elkövetkező évekre?
„Szeretnénk kijutni egy világeseményre, legyen az Európa-bajnokság vagy világbajnokság, hiszen Montenegró még sosem kvalifikálta magát az ilyen tornákra. Úgy vélem, megvan az esélyünk.”

Tizenegy találattal vezeted a Fortuna Liga góllövőlistáját. Milyen érzéssel tölt ez el és hány gólt szeretnél lőni a szezon tavaszi felében?
„Nem követem a góllövőlistát, csak a mérkőzésekre koncentrálok, saját magammal foglalkozom. Szeretnék húsz találatig eljutni a szezonban.”

Ha visszagondolunk a mögöttünk álló félévre és a kitűzött célokra, volt, ami meglepett pozitív vagy akár negatív értelemben? Teljesítettük azokat?
„Szerettünk volna a lehető legmesszebb eljutni az európai kupasorozatokban – ezt valamennyire sikerült is teljesíteni, hiszen két kört mentünk. A hazai kupában meg akartuk érni a tavaszt, ami nem jött össze, a Fortuna Ligában pedig mindenképpen a dobogó volt a cél. Három ponttal lemaradva követjük a listavezető Slovant, ami remek eredmény, és még tizennégy mérkőzés hátravan. Igyekszünk ezeken is a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.”

Nemrég megszületett a kislányod. Mennyiben változtatott meg az apaság?
„Mindig az volt az álmom, hogy apa legyek, de ez egyben egy óriási felelősséget is jelent. A kislányom még jobban motivál, és emberként is megváltoztatott. Most egy teljesen új Nikola ül itt és beszélget veletek.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies