Back to top

Nézze meg a rájátszás menetrendjét!

Publikálva: 2019, február 22 - 16:14
Az alapszakasz végső sorrendje határozza majd meg, kivel és mikor játsszuk a rájátszás mérkőzéseit.
Nézze meg a rájátszás menetrendjét!

A Fortuna Liga alapszakaszából még három forduló maradt hátra. A 19. játéknapot követően csupán a Slovan helye garantált – már biztosan listavezetőként zárja az alapszakaszt. Az is eldőlt, hogy a felsőházban harcol majd a DAC és a Zsolna, s közel áll ehhez a negyedik Rózsahegy is. A fennmaradó két helyért a következő három fordulóban a Nagymihály, a Szered, a Nyitra, a Nagyszombat és a Trencsén küzd majd meg, míg matematikai esélye a tizedik Zólyombrézónak is maradt.

Az alapszakasz a második márciusi hétvégén fejeződik be, s a soron következő hétvégén már mindkét csoportban megkezdődik a rájátszás. A Ligás Klubok Uniójának elnöksége a legutóbbi ülésén jóváhagyta a mérkőzések ütemtervét. Ebben a pillanatban csupán annyit tudunk biztosan, hogy a tabella 1-es száma mellett a Slovan neve olvasható. A többi csapat sorrendjét valószínűleg csak a 22. fordulót után - vagyis az alapszakasz utolsó játéknapját követően - tudjuk majd meg.

A DAC matematikailag az alapszakasz második, harmadik vagy negyedik helyén végezhet. Reméljük, hogy az első alternatíva lesz majd érvényben. Ebben az esetben a rájátszást hazai környezetben, az alapszakasz 5. helyezettje ellen kezdenénk meg. Szintén odahaza kezdenénk, ha a 3. helyre csúsznánk vissza, ez esetben az alapszakaszt a 4. helyen záró együttes ellen. A pontos szétírást alul találják.

A 2018/19-es szezon rájátszásának hivatalos időpontjai:

A FL rájátszásának 1. fordulója: 2019. március 16.   

A FL rájátszásának 2. fordulója: 2019. március 30.   

A FL rájátszásának 3. fordulója: 2019. április 6.   

A FL rájátszásának 4. fordulója: 2019. április 13.   

A FL rájátszásának 5. fordulója: 2019. április 20.

A FL rájátszásának 6. fordulója: 2019. április 27.

A FL rájátszásának 7. fordulója: 2019. május 4.   

A FL rájátszásának 8. fordulója: 2019. május 11.

A FL rájátszásának 9. fordulója: 2019. május 18.

A FL rájátszásának 10. fordulója: 2019. május 25.

Az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső sorrend 4. - 7. helyezett csapatai számára, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):

1. forduló: 2019. május 29.

2. forduló: 2019. június 2.

Megjegyzés: az említett időpontok nem veszik figyelembe az esetleges televíziós közvetítéseket, amelyek eddig nem ismertek és az egyes mérkőzések más napon való megrendezését is jelenthetik.

A rájátszás mérkőzéseinek programja:

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies