Back to top

Nézze meg, mikor lép pályára a DAC!

Publikálva: 2018, május 28 - 16:56
A Fortuna Liga új idénye július 21-én kezdődik, míg az Európa-ligában először július 12-én lép pályára a DAC.

Az új, 2018/19-es évadban három sorozatban is érdekelt lesz a DAC. A bajnokságon és a hazai kupán kívül 25 év után ismét megmutathatjuk magunkat a nemzetközi porondon is.

FORTUNA LIGA

A nemrég befejeződött bajnoki idénytől új lebonyolítási formát kapott a szlovák élvonal, amely a 2018/19-es szezonban is érvényben lesz. A tizenkét résztvevő együttes ismét egy 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolvál, amely során mindenki mindenkivel egyszer otthon, egyszer pedig idegenben csap össze. Ezt követően a bajnokság két, hattagú csoportra oszlik. A felső hatos a bajnoki címért, míg az alsóház a bennmaradásért küzd meg. A rájátszásban mindenki mindenkivel megmérkőzik otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát 32 fordulót abszolválnak a csapatok. Az együttesek az alapszakaszban megszerzett összes pontjukat magukkal viszik a rájátszásba is.

bennmaradásért és az Európa-ligáért folyó selejtezők szintén részei lesznek a következő szezon menetének.

A végső táblázat utolsó helyezett gárdája automatikusan kiesik az élvonalból, míg a tizenegyedik csapat egy, két összecsapásból álló (hazai, idegenbeli) selejtezőn küzd meg a bennmaradásért a II. liga második helyezettjével. Ennek az a feltétele, hogy a második ligás csapatnak minden licenckritériumnak meg kell felelnie az élvonalbeli szereplést illetően. Múlt héten a Szenice és a Szakolca csatáztak az első ligáért: 2:2-es összesítés után a szeniceiek az idegenben szerzett találatuknak köszönhetően őrizték meg az élvonalbeli tagságukat.

Az Európa-ligába szóló utolsó helyért abban az esetben lesz majd selejtező, ha a végső bajnoki táblázat első három helyén végző valamelyik csapat hódítja el a szlovák kupát. Az elődöntőben a negyedik a hetedikkel, míg az ötödik a hatodikkal küzd meg, és a két győztes a döntőben találkozik. A továbbjutás minden alkalommal egyetlen találkozón dől el, és mindig a végső táblázaton magasabban végzett gárda a pályaválasztó. A pár napja befejeződött idényben a pozsonyi Slovan lett a kupagyőztes, amely a bajnokság második helyén végzett, így négy együttesnek (Zsolna, Trencsén, Rózsahegy és Nyitra) is meghosszabbodott a szezonja az Európa-ligás helyezésért való küzdelem miatt. A play-off a Trencsén sikerét hozta, így az El 1. selejtezőkörében a Slovan, a DAC és a Trencsén indulhat. A Nagyszombat a Bajnokok Ligájának ugyanebben a fázisában kezdi meg szereplését.        

A 2018/19-es évad 2018. július 21-én, szombaton indul. A múlt szezontól eltérően mindegyik fordulót hétvégente rendezik és ősszel csak 18 mérkőzést abszolválnak a csapatok (tavaly 19-et), a fennmaradó 14 tavasszal kerül megrendezésre. Az utolsó őszi forduló 2018. december 8-a van kiírva; a tavaszi szezon 2019. február 16-án veszi kezdetét, míg a rájátszás utolsó, 10. fordulója (összesítve a 32.) 2019. május 25-én kerül megrendezésre. Ez időpont után következnek az esetleges selejtezők.

Nyilvánvaló, hogy az Európa-ligás szereplés miatt a DAC 2018.7.22-énvasárnap kezdi csak meg a bajnoki küzdelmeket, és bízzunk benne, hogy a több játéknap is csúszni fog az sikeres európai kupaszereplés miatt.

A mérkőzések szétírása a Ligás Klubok Uniója Elnökségének jóváhagyása után, a hét másik felében lesz ismert.

A Fortuna Liga 2018/19-es szezonjának időpontlistája:

2018 ősze

1. forduló: 2018.7.21

2. forduló: 2018.7.28

3. forduló: 2018.8.4.

4. forduló: 2018.8.11.

5. forduló: 2018.8.18.

6. forduló: 2018.8.25.

7. forduló: 2018.9.1.

8. forduló: 2018.9.15.

9. forduló: 2018.9.22.

10. forduló: 2018.9.29.

11. forduló: 2018.10.6.

12. forduló: 2018.10.20.

13. forduló: 2018.10.27.

14. forduló: 2018.11.3.

15. forduló: 2018.11.10.

16. forduló: 2018.11.24.

17. forduló: 2018.12.1.

18. forduló: 2018.12.8.

2019 tavasza

19. forduló: 2019.2.16.

20. forduló: 2019.2.23.

21. forduló: 2019.3.2.

22. forduló: 2019.3.9.

R1. forduló: 2019.3.16.

R2. forduló: 2019.3.30.

R3. forduló: 2019.4.6.

R4. forduló: 2019.4.13.

R5. forduló: 2019.4.20.

R6. forduló: 2019.4.27.

R7. forduló: 2019.5.4.

R8. forduló: 2019.5.11.

R9. forduló: 2019.5.18.

R10. forduló: 2019.5.25.

A Fortuna Ligába való feljutásért zajló selejtező: 2019.5.28. és 2019.6.1.

Az El play-off: 2019.5.29. és 2019.6.2.

SLOVNAFT CUP

szlovák kupa – Slovnaft Cup lebonyolítási formája is változatlan; az élvonalbeli csapatok a 2. fordulóban csatlakoznak a küzdelmekhez.

A szlovák kupa – Slovnaft Cup 2018/19-es szezonjának időpontlistája:

1. forduló: 2018.7.21.

2. forduló: 2018.8.8.

3. forduló: 2018.9.3.

4. forduló: 2018.10.10.

5. forduló: 2018.10.24.

6. forduló: 2019.3.13.

Elődöntő, 1. mérkőzések: 2019.4.3.

Elődöntő, visszavágók: 2019.4.17.

Döntő: 2018.5.1.

EURÓPA-LIGA

A 2017/18-as bajnoki szezonban elért harmadik helyével a DAC 25 hosszú év után harcolta ki ismét az európai kupaszereplés jogát. Az Európa-liga első selejtezőkörének (illetve a 2. forduló lehetséges) ellenfelét június 20-án, a nem bajnoki ág sorsolása során tudjuk meg. Azzal már most is tisztában vagyunk, hogy csapatunk nem lesz a kiemeltek között.

2018/19-es szezonjának időpontlistája:

Az előselejtező 1. és 2. körének sorsolása (nem bajnoki ág): 2018.6.20., Nyon

1. előselejtező, első mérkőzések: 2018.7.12.

1. előselejtező, visszavágók: 2018.7.19.

A 3. előselejtező sorsolása: 2018.7.23., Nyon

2. előselejtező, első mérkőzések: 2018.7.26.

2. előselejtező, visszavágók: 2018.8.2.

A play-off sorsolása: 2018.8.6., Nyon

3. előselejtező, első mérkőzések: 2018.8.9.

3. előselejtező, visszavágók: 2018.8.16.

Play-off, első mérkőzések: 2018.8.23.

Play-off, visszavágók: 2018.8.30.

A csoportkör sorsolása: 2018.8.31., Monaco

A csoportkör 1. fordulója: 2018.9.20.

A csoportkör 2. fordulója: 2018.10.4.

A csoportkör 3. fordulója: 2018.10.25.

A csoportkör 4. fordulója: 2018.11.8.

A csoportkör 5. fordulója: 2018.11.29.

A csoportkör 6. fordulója: 2018.12.13.

Az 1/32 döntő sorsolása: 2018.12.17., Nyon

1/32 döntő, első mérkőzések: 2019.2.14.

1/32 döntő, visszavágók: 2019.2.21.

A nyolcaddöntő sorsolása: 2019.2.22., Nyon

Nyolcaddöntő, első mérkőzések: 2019.3.7.

Nyolcaddöntő, visszavágók: 2019.3.14.

A negyeddöntő sorsolása: 2019.3.15., Nyon

Negyeddöntő, első mérkőzések: 2019.4.11.

Negyeddöntő, visszavágók: 2019.3.18.

Az elődöntő sorsolása: 2019.4.19., Nyon

Elődöntő, első mérkőzések: 2019.5.2.

Elődöntő, visszavágók: 2019.5.9.

Döntő: 2019.5.29., Baku

(a játéknapok megváltoztatásának jogai fenntartva)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies