Back to top

Nézze meg, mikor játszik majd tavasszal a DAC!

Publikálva: 2018, január 8 - 19:21
Tekintse meg a Fortuna Liga és a Slovnaft Cup tavaszi részének hivatalos időpontjait!

Csapatunk december 9-én, az Aranyosmarót elleni hazai mérkőzéssel zárta az őszi szezont, majd a játékosok számára következett a pihenőidőszak. Két nap múlva, 2018. január 10-én, szerdán a DAC megkezdi a téli felkészülést, és február 17-től indul bajnokság is.

A 2017/18-as idény tavaszi felében összesen 13 fordulót rendeznek – ebből három még az alapszakasz része, míg a fennmaradó tíz a rájátszásé. A bajnoki évad alapszakaszának 22 fordulója után a tizenkét csapatból álló mezőny felső és alsóházra oszlik. Az első hat gárda a bajnoki címért, míg a második hatos a kiesés elkerüléséért harcol. A rájátszás egyes fordulóinak párosítását az ún. Berger-táblázat alapján készítik el – az első játéknapon az alapszakasz győztese és a hatodik helyezett mérkőzik (1-6), míg a további párosítások a 2-5, 3-4, 7-12, 8-11 és a 9-10. Tehát ha sikerül az első háromban végeznünk, akkor hazai mérkőzéssel indítjuk a felsőházbeli szereplésünket. Ha pedig a 22. forduló után a 4-6. helyen állunk, akkor idegenben kezdünk. Bízzunk benne, hogy az alsó hatosban való szereplés lehetősége nem érint majd minket.

A Slovnaft Cup nyolc, még versenyben levő együttese számára márciusban folytatódnak a kupaküzdelmek is. A negyeddöntőben a nagyszombati Spartak otthonában lép pályára a DAC. A forduló hivatalos időpontja 2018. március 13-a, kedd. Az elődöntő már oda-visszavágós, a döntőt pedig 2018. május 1-jén rendezik Nagyszombatban.

A 2017/18-as szezon tavaszi felének hivatalos időpontlistája:

Fortuna Liga, 20. forduló: 2018. február 17. (Szenice-DAC)

FL, 21. forduló: 2018. február 24. (DAC-Nagymihály)   

FL, 22. forduló: 2018. március 3. (DAC-Nagyszombat)

FL, rájátszás, 1. forduló: 2018. március 10.

Slovnaft Cup, negyeddöntő: 2018. március 13. (Nagyszombat-DAC)

FL, rájátszás, 2. forduló: 2018. március 17.

FL, rájátszás, 3. forduló: 2018. március 31.

Slovnaft Cup, elődöntő – 1. mérkőzések: 2018. április 3.

FL, rájátszás, 4. forduló: 2018. április 7.

FL, rájátszás, 5. forduló: 2018. április 14.

Slovnaft Cup, elődöntő – visszavágók: 2018. április 17.

FL, rájátszás, 6. forduló: 2018. április 21.

FL, rájátszás, 7. forduló: 2018. április 28.

Slovnaft Cup, döntő: 2018. május 1., (City Aréna, Nagyszombat)

FL, rájátszás, 8. forduló: 2018. május 5.

FL, rájátszás, 9. forduló: 2018. május 12.

FL, rájátszás, 10. forduló: 2018. május 19.

Megjegyzés: az időpontlistában nincsenek figyelembe véve a televíziós közvetítések, amelyek még nem ismertek, és általuk megváltozhat néhány mérkőzés rendezési időpontjának napja. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies