Back to top

Nézze meg mennyivel nyert Čaputová Dunaszerdahelyen!

Publikálva: 2019, március 18 - 10:06
Az államfőválasztás első fordulója Zuzana Čaputová fölényes sikerét hozta országszerte, de Dunaszerdahelyen még az átlagosnál is jobban szerepelt.
Nézze meg mennyivel nyert Čaputová Dunaszerdahelyen!

Bő egy héttel a választások előtt Dunaszerdahelyen is kampányolt, úgy tűnik ez is hozzátett sikeréhez és persze az is, hogy politikai pártok és személyiségek támogatták kampányát. Pontosan egy héttel a szombati voksolás előtt Bugár Béla is járt városunkban, de úgy tűnik, ez nem hozott neki sok plusz szavazatot, mert egyetlen magyar nemzetiségű jelöltként csak 1231 szavazatot szerzett, míg a választás első fordulójának győztesére 3612 voks érkezett.

Az is érdekes, hogy a második fordulóba bekerülő másik jelölt, Maroš Šefčovič Dunaszerdahelyen csak negyedik lett (323 szavazat), nála nyolc szavazattal többet kapott Štefan Harabín (331 szavazat) is. Ötödik helyen František Mikloško végzett 143 szavazattal, míg mögötte Marian Kotleba 124 vokssal. Érdekességként megemlíthető, hogy a dunaszerdahelyi születésű Menyhárt József, aki a demokratikus ellenzék jelöltje javára lépett vissza még korábban, a visszalépése ellenére még így is szerzett 28 szavazatot.

A részvételi arány egyébként jóval az országos átlag alatt volt Dunaszerdahelyen, 31,31 százalékkal.

Ezt már olvasta?

Cookies