Back to top

Nemzetközi Vámbéry-konferencia – tizennegyedszerre

Publikálva: 2016, október 8 - 09:16
Tegnap nyitották meg és ma is zajlik az a nemzetközi konferencia, amelyet Dunaszerdahely egyik legnagyobb személyisége, Vámbéry Ármin egykori Kelet-kutató, turkológus professzor emlékére a Vámbéry Polgári Társulás szervez évről évre.

„…Letűnt dicsőségének visszaverődő fénye…” címmel tartják azt a kétnapos konferenciát, amely lényegében már e hét csütörtökön megkezdődött, amikor is a Megcsalt reményünk című, az előző konferencia előadásait közreadó kötetet ismertették a nagyközönséggel.

A pénteki hivatalos megnyitón, a városháza nagytermében dr. Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a megjelent Vámbéry-kutatókat. „Noha Vámbéry Ármin nem Dunaszerdahelyen született, mi mégis büszkén és szerdahelyiként tekintünk rá. Mind az önkormányzat, mind a civil szervezetek is úgy tekintünk híres elődünkre, akinek az eszmeiségét tovább kell adnunk a következő generációk számára. Dunaszerdahely főtere, két oktatási intézménye, illetve civil szervezetek viselik Vámbéry nevét. Ügyessége, szorgalma, tehetsége mind olyan, amelyre gyermekeinknek példaként lehet tekinteni. Hagyatéka a miénk és gyermekeinké” – mondta, majd hozzátette: „Isten hozta önöket Dunaszerdahelyen!”

Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója szerint a konferencia célja idén is az, „hogy beszéljünk Vámbéryről, a róla ma is zajló kutatásokról és ezen kutatások eredményeiről. Fontosnak tartjuk, azon túl, hogy Dunaszerdahelyen egy Vámbéry »hagyatékápolás zajlik«, hogy a tudományos kutatás részese legyen, akár ilyen konferencia által, városunk is.” Egyben felhívta a figyelmet a társulás köteteire, amelyek ezeket a Vámbéry hagyatékokat némiképp összegzik, és a nagyközönség elé tárják.

Ezután tizenhét előadás szólt többek között Vámbéryről, az általa is kutatott keleti viszonyokról, s ma ugyanígy tovább folytatódnak az előadások – mindösszesen hat.

A konferencia programja, előadásai itt tekinthetők meg.

Ezt már olvasta?

Cookies