Back to top

Németh Margit, valamint posztumusz Huszár László és Kornfeld Tibor kapnak Pro Urbe-díjat

Publikálva: 2021, július 1 - 08:58
Városunk képviselő-testülete legutóbbi ülésén hagyta jóvá Dunaszerdahely Város Díjainak odaítélését. A járvány miatt elhalasztott díjátadón, augusztus 20-án így Németh Margit pszichológus, valamint posztumusz Huszár László és Kornfeld Tibor kapják meg a város legrangosabb elismerését.
Németh Margit, valamint posztumusz Huszár László és Kornfeld Tibor kapnak Pro Urbe-díjat

„Emberileg is jó tanáraim voltak, akik nagyon tudtak inspirálni. Sokat vittem el magammal. A legfontosabb a kíváncsiság, az új iránti vágy volt bennem” – foglamaz Németh Margit. 

Számos területen fejtett, illetve fejt ki aktivitást: volt önkormányzati képviselő, egyetemi tanár, vezetője a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalnak, a dunaszerdahelyi gyógypedagógiai tanácsadó igazgatója, évekig elnöke a Katedra Társaságnak és a Katedra Alapítványnak, ám sokrétű tevékenységet folytatott a Csallóköz Barátainak Körében is, s mindemellett alapító tagja a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egyletnek.

A mai napig aktív: tevékenyen bekapcsolódik a Szent György-napok szervezésébe, tanít a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolán, de számos más területen is elősegítette Dunaszerdahely város hírnevének öregbítését. Közösségépítő és közösségformáló, jeles és megbecsült személyisége városunknak. 

Posztumusz elismerést kap az idén a Covid-19-járvány áldozatául esett Huszár László, a felvidéki magyar kultúraszervezés egyik központi alakja, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet egykori igazgatója, a Duna Menti Tavasz, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny vagy a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő „éltetője”.

Ugyancsak kitünteti a város az ez évben elhunyt Kornfeld Tibort, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség néhai vezetőjét, aki életével, munkásságával volt tevékeny alakítója évtizedekig a város közéletének: értékmentő és értékteremtő munkájával a helyi zsidó közösség szíve és lelke volt.

Dunaszerdahely Város Pro Urbe Díja azon egyéneknek, illetve közösségeknek adományozható, akik (amelyek) tevékenységükkel érdemet szerzetek Dunaszerdahely Város fejlődésében, alkotó tevékenységet végeztek, a kultúra és sport, oktatás, nevelés és tudomány, társadalmi élet területén kiemelkedő eredményt értek el.

2021-ben nem adott a testület Dunaszerdahely Város Díszpolgára címet, illetve a Pro Urbe Juvenis-díjat sem ítélték oda. 

Az augusztus 20-ai ünnepségen Dunaszerdahely Város Polgármesterének Díjait és Dunaszerdahely Város Polgármesterének Emléklapjait, illetve az Év pedagógusa elismerést fogják majd átadni.

(na)

Ezt már olvasta?

Vakáció!!!

Vakáció!!!

Véget ért a 2021/2022-es tanév városunk alapiskoláiban –...

Cookies