„Két idegenbeli mérkőzés után nagyon örülünk, hogy végre hazai közönség előtt játszhatunk. Kulcsfontosságú lesz az őszi szezonban, hogy Szencen igazán otthon legyünk, dunaszerdahelyi hangulatot tudjon teremteni úgy a csapat, mint a szurkolótábor, és ott is élvezzük a hazai pálya előnyét. Az első két forduló során kaptunk pár nem várt pofont, gondolok itt Szarka Ákos eltiltására és a nagyszombati rangadó eseményeire. De ezen túl kell lépnünk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy Ákos nélkül is otthon tartsuk a három pontot.
A mérkőzés pikantériája, hogy ott fog állni tőlem tíz méterre Radványi Miki. Biztos vagyok benne, bármi is történik majd a pályán, a lefújás után újra barátok leszünk. De természetesen mindketten mindent meg fogunk tenni csapatunk győzelméért. Ami az egészségi állapotot illeti, a tavalyi szezonból még van hat sérült játékosunk (Brašeň, Davis, Egri, Mészáros, Szépe és Pagáč - megj.), esetükben hosszabb kiesésről van szó. Pozitívum, hogy Brašeň már elkezdte az edzést a csapattal, bízunk benne, hogy pár héten belül csatasorba állhat. Kocsis Gergő az egy sérültünk az új idényben, sérülése hosszú távú. A többiek viszont bevethetőek és az első két mérkőzés után nagyon meg akarják mutatni magukat. Mindenképen győzni akarunk,” mondja Németh Krisztián, a DAC vezetőedzője.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...