– Hogyan fogadta a kinevezést?
– Természetesen tudtam, hogy nagyon nehéz feladatra szántam rá magam, de úgy éreztem, hogy a csapat most igényli, muszáj odaállnom, vállalnom kell a felelősséget. Egyben óriási lehetőség, úgy a számomra, de a klubban dolgozó összes edző számára is, hogy egy DAC-nevelésű egykori játékos és edző kapta meg az irányítást egy ilyen fontos pillanatban. Jóleső volt a bizalom a tulajdonos, Világi Oszkár részéről is, aki megbízott bennem, s akitől három plusz két évre kaptam mandátumot. Természetesen nagyon örülök, hogy a fogadtatás pozitív, de látom benne a nehéz munkát is, hiszen az A csapatnak, s nekem edzőként is bizonyítanunk is kell – úgy a játékosok, mint a klub, illetve a szurkolók előtt. Élsportban dolgozunk, versenyszférában, és nem elégségesnek, hanem sikeresnek kell lennünk.
– Milyen célokkal vágott bele a feladatba?
– Egyértelmű céljaink, kitűzött feladataink vannak. Lényegében két fontos „csapásirányunk” van. Az egyik, hogy szeretnénk összekapcsolni a beindított DAC Akadémiánkat az A csapattal, egy egységes klubot teremtve. Az az ideálunk ugyanis, hogy a felépülő új DAC-stadionban, illetve a keretben legyen mindig 6–7 saját nevelésű játékosunk. A másik „csapásirányunk” pedig természetesen az, hogy kellően versengeni, konkurálni tudjunk Szlovákia többi élcsapatával. Ezt a két célkitűzést hirtelen megvalósítani nagyon nehéz feladat lesz, de mi hiszünk abban, hogy aktív, folyamatos és kitartó munkával ez megvalósítható lesz.
– Kik segítik a munkáját?
– Nagyon fontos, hogy olyan emberekkel vegyem magam körbe, akikben teljes mértékben megbízom, akik mindennap ugyanúgy és ugyanazon célokért fognak velem együtt, egy irányban dolgozni. A stábban Borbély Balázs lesz a jobbkezem, vele már sikeresen együttműködtem az U19-nél és Várkonyban is, mindkét gárdával bajnokságot nyertünk. Nagy teherbírású csapatot képzelek el, hiszen ugyanazt a mentalitást várom el tőlük is, illetve a körülöttem lévőktől. A csapatorvoson át a klubban dolgozó buszsofőrig. Hogy teljesüljenek a céljaink, mindenkinek össze kell fognia és egy irányba húzni. Természetesen a csapatnak is bizonyítania kell hétről hétre a pályán, sőt az edzéseken is. Szeretném, ha tudatosítanák és megbecsülnék, hogy Szerdahelyen, a DAC-ban lehetnek, és tegyenek is meg érte mindent. Akiben nem ezt fogjuk látni, akikre nem számíthatunk ebben, azoktól minél gyorsabban meg kell válnunk.
– Mik a jelenlegi prioritások?
– A legfontosabb megtalálni a csapat számára azokat a játékosokat, akik segítségével a lehető legjobb DAC-csapat fog összeállni, illetve megválni azoktól, akik nem hajlandók, vagy egyszerűen nem tudnak részt venni ebben a munkában. Fel kell építeni a működő stábot, s újra kell gondolni az edzésprogramot, a felkészülés programját. Noha azt Tomislav Maric edző kidolgozta, én több pontban változtatni szeretnék azon. Ezekben a napokban épp zajlanak az említett munkák.
Természetesen emellett elemezzük az elmúlt szezont, a játékosainkat, újra feltérképezzük erősségeiket, megnézzük hibáikat, hogy hol, s mi volt probléma. Sok a sérült játékosunk is, ezt gyorsan oldanunk kell, most is azon dolgoznak orvosaink, fizioterápiás szakasszisztenseink, hogy minél előbb rendben legyenek a kezdésre. Új játékosokkal is erősíteni szeretnénk több poszton, itt elsősorban olyan fiatalabb játékosokra gondoltunk, akik a vázolt ütemtervünkbe beleillenek. Pontos elképzeléseink vannak, milyen típusú játékosokat milyen posztokra szeretnénk. Egyértelműen olyanokat akarunk idehozni, akik teljes mértékben erősítenék a jelenlegi DAC-csapatot.
– Mit üzen a szurkolóknak?
– Úgy a saját, mint a társaim, és a csapat nevében is megköszönöm a bizalmukat, és ígérem nekik, hogy addig nem nyugszunk, amíg az előttünk álló feladatokat nem fogjuk maradéktalanul teljesíteni. Azt ígérhetem, a vezetésem alatt nem történhet meg, hogy a csapat akár egy centimétert is átadna a pályán az ellenfélnek. Azt akarom, hogy a DAC-játékosok az első perctől az utolsóig legyenek ott szívükkel-lelkükkel is a pályán. Ebben a nehéz küldetésben nagyon bízom a szurkolók segítségében, nagy szükség lesz rájuk is, hiszen a szezon elején sorozatban több mérkőzést idegenben fogunk játszani. Most még jobban kell az, amit eddig már számtalanszor bizonyítottak: hogy idegenben is hazai környezetet tudnak teremteni a csapatnak.
– Hogyan tekint a családja az új kihívásra?
– Szerencsémre a feleségem maga is sportoló, így nagyon is tudja, mivel jár az ilyen munka. Tudja, hogy még feszesebb leszek, mint eddig, de támogat és erősít. Erre pedig most még nagyobb szükségem lesz, hiszen folyamatosan „tűzvonalban” fogok állni.
Ezt már olvasta?
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...