Back to top

Nem sikerült legyőzni a galgóciakat

Publikálva: 2018, november 25 - 14:23
A dunaszerdahelyi VSK női kézilabdacsapata szombaton a galgóciak otthonában mérkőzött az I.ligában.

A vendégek remekül kezdték a mérkőzést, hiszen a hatodik  percben már 4-0-ra vezettek a sárga-kékek, de a listavezető bizonyította tudását. A dunaszerdahelyiek a 13.percben ugyan még mindig négy góllal vezettek, de hat perc múlva már egyenlő volt az állás, a félidőben pedig már a hazaiaknál volt az előny 18-12-re.

A hatgólos galgóci vezetést a második félidőben ugyan sikerült enyhíteni, de így is csak két gólra sikerült megközelíteni a listavezetőt. Bugár Cintia 9, míg Juhos Kata öt gólt lőtt. A VSK hivatalos oldalán Horváth Zoltán elnök értékelte a találkozót: "Jó kezdés után megtorpant a csapat, megijedt a lehetőségtől. A csapatjáték háttérbe szorult, az egyéni megoldások viszont nem vezettek sikerre, ebből fakadóan jött a kapkodás és a pontatlanság. Az első félidő második felében elhúzott hat góllal a hazai csapat, amit - annak ellenére, hogy javuló játékkal a második félidőt  4 góllal megnyertünk -  nem sikerült behozni. Kapusaink a megszokottnál halványabb teljesítményt nyújtottak. A minket elkísérő szurkolói lelkes magnak köszönjük a bátorítást, de nem tudtuk megteremteni az akár a győzelembe hajtó hazai csarnok hangulatát."

Galgóc KC - VSK Dunaszerdahely 35-33 (18-12)

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies