Back to top

Nem sikerült a bravúr

Publikálva: 2018, február 24 - 19:35
A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat szombaton a listavezető pozsonyi Intert fogadta a városi sportcsarnokban.

A múlt héten a második helyezett Galgóc otthonában egy drámai hajrában három góllal kaptak ki a lányok, s szerettek volna második idei meccsükön győzelmet elkönyvelni, de már a találkozó elejétől kemény csata zajlott, sok góllal. Az első tíz perc alatt 15 gól született, s a csapatok fej-fej mellett haladtak. Elsőként a pozsonyiak szereztek kétgólos előnyt, de 7:9 után a sárga-kékek kiváló játékot mutatva és Lenka Bundová remek védéseinek köszönhetően a 18.percben már 13:10-re vezettek.

A vendégek ezután időt kértek, majd kimaradt egy dunaszerdahelyi hetes és a pozsonyiak feljöttek, s kiegyenlítettek. A hazaiak még ugyan 15:14-re vezettek, de ekkor még senki sem sejtette, hogy a mérkőzésen utoljára, s már a félidő is 16:19-el végződött.

Bugár Cintia, a dunaszerdahelyiek góllövője ellen keményen védekeztek a fővárosiak, de a mérkőzésen így is 10 gól lőtt, s a kiválóan küzdő és hat találatig jutó Straka Máriát kétszer is ápolni kellett, de igazából a második félidőben az döntötte el a mérkőzés sorsát, hogy a hazaiak támadásai kimaradtak, ahogy összesen 5 hetes is, s a lányok ennek következtőben egyre inkább elbizonytalanodtak, miközben éppen a hajrában szokták megfordítani a szoros csatákat. A lelkes közönség által buzdítva így is a végéig küzdöttek, de ma nem tudták legyőzni a bajnokság legnagyobb esélyesét, s végül nyolc góllal maradtak alul.

A ma látottakból sokat tanulhat majd a fiatal csapatunk, Dunaszerdahelyen egyébként is hosszabb távon gondolkodnak a kézilabdával, s az ilyen keserű tapasztalatok a későbbiekben sokat segíthetnek. A jövő héten majd Nagytapolcsány otthonában lehet javítani.

Dunaszerdahely - Inter Bratislava 27:35 (16:19)

Góllövőink: Bugár Cintia - 10 gól, Straka Mária - 6 gól, Lelkes Lilla - 5 gól,  Józan Réka - 2 gól, Nagy Orsolya, Kázmér Veronika, Brunczvik Fanni - 1 gól

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies