Back to top

Nem elegendő csupán a rendőri jelenlét

Publikálva: 2017, március 27 - 06:33
A DAC-Nagyszombat labdarúgó mérkőzést követően a vendégek néhány szurkolója dunaszerdahelyiekre támadt. Az üggyel kapcsolatban kíváncsiak voltunk dr. Hájos Zoltán polgármester véleményére.

„A Szlovák Labdarúgó Szövetség három Fortuna ligás csapat egymás közötti mérkőzéseit nyilvánította rizikósnak, ezek a Slovan, a Nagyszombat és a DAC. Minden ilyen találkozón az állami rendőrség biztosítja a rendet. A pozsonyi csapat Dunaszerdahelyre érkezése során egy bevált forgatókönyv szerint folynak az események, a rendőrök a vasútállomásról kísérik a Slovan szurkolóit a Stúr és a Sport utcákon keresztül egészen a DAC Arénáig, nem csak érkezéskor, hanem távozáskor is.

A nagyszombati Spartak szurkolóinak esetében más a helyzet, mert ők autókkal érkeznek, így volt ez március 19-én is. Emlékeztetném az olvasókat, hogy 2015. júliusában már volt egy olyan eset, amikor a nagyszombati drukkerek egy része megtámadta a Galántai úton hazafelé sétáló DAC-szurkolókat és megverte őket. Akkor sem volt megfelelően biztosítva a vendégszurkolók távozása a városunkban. Hasonlóan volt ez most is, amikor ugyan a stadion környékén rengeteg rendőr volt készenlétben, de a találkozót követően néhány vendégszurkoló úgy gondolta, neki minden szabad. Elmondanám az olvasókat, ha a dunaszerdahelyiek hasonló helyzetben vendégként mennek szurkolni, akkor a rendőrök a városba való érkezéskor összeterelik őket, az autóikat és buszokat felvezetik a stadionhoz, majd gyalogosan kísérik be őket stadionba, visszafelé pedig egészen a város széléig, sőt a járási határig vezetik a DAC-szurkolókat. Nem értem, hogy hasonló forgatókönyv miért nem működik Dunaszerdahelyen? Miért szükséges, hogy ártatlan DAC-szurkolókat inzultáljanak a vendégdrukkerek.

Hangsúlyoznám, a mérkőzések biztosítása nem a városi rendőrség feladata, hanem az állami szerveké. Amennyiben járáson belül erre nem vagyunk felkészülve, akkor lehetne kerületen belül tanácsot kérni, hogy senkinek ne essen bántódása. Az még nem megoldás, ha a Sport utcán kétméterenként rendőrök állnak, s majd a rendőrök elkísérik a vendég szurkolókat az autóikhoz, és hagyják őket elmenni, s tovább már nem törődnek azzal, hogy úton haza felé a futballhuligánok kiszállnak az autóikból és a dunaszerdahelyi szurkolóra támadnak. Jó lett volna már most is tanulni a két évvel ezelőtti esetből.”

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/6.számában.

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán, DAC
Cookies