Back to top

Nehéz meccs vár a DAC-ra Rózsahegyen

Publikálva: 2018, november 9 - 18:35
A novemberi, válogatott mérkőzések miatti szünet előtt a tabella negyedik helyezettjének otthonában vendégeskedünk Liptón. A Rózsahegy-DAC találkozó szombaton 15:00 órakor kezdődik.

Fél év után

A 2018-as esztendő utolsó négy bajnoki összecsapásából hármat is idegenben abszolválunk. Az elsőn holnap, a Fortuna Liga táblázatának negyedik helyezettjének otthonába utazunk. A hétvégi 15. forduló az idény újabb részét zárja le, ezt ugyanis a novemberi válogatott szünet követi.

Hyballa vezetőedző ezúttal is kénytelen nélkülözni a huzamosabb ideje sérült játékosokat (Macej, Száraz, Blackman, Černák, Baumgartner, Rymarenko). A maródiak listájára Ľubomír Šatka is felkerült, aki múlt hétvégén egy brutális támadás áldozata lett Pozsonyban, és idén már nem léphet pályára. Velük ellentétben, Kalmár Zsolt visszatérhet a csapatba az egymeccses, sárga lapos eltiltása után.

Együttesünk már a ma délutáni edzés után elindult Liptóra, hogy nyugodtan felkészülhessen ellenfelére, amelyet ebben az évben már két alkalommal is legyőzött. A fél évvel ezelőtti összecsapás csodálatos emlék marad. Akkor kimondottan jó volt Rózsahegyen sárga-kéknek lenni, hiszen 4:0-ra nyertünk a narancssárgák otthonában. Az volt a DAC 18. élvonalbeli találkozója a Čebrať alatt, és a legelső sikere, ráadásul a klubtörténelem legnagyobb arányú idegenbeli győzelmével egyúttal biztossá vált az Európa-ligába való bejutásunk is.

Nyártól a cseh David Holoubek irányítja a Rózsahegyet, honfitársa és asszisztense, Jiří Jarošík segítségével. A hazai pályán hagyományosan erős csapat ebben az idényben is hozza a formáját, hiszen csak a nyitófordulóbeli, Szered elleni gólnélküli döntetlen és a Slovan elleni vereség (5. forduló) alkalmával veszítettek eddig pontokat otthon. Az MFK stadionjából a Zsolna, a Szenice, a Zólyombrézó, a Nyitra és a Trencsén is vereséggel távozott.

Holnapi ellenfelünk eddigi legeredményesebb játékosa a Frankfurtban született és a Red Bull New Yorknál nevelkedett, 22 éves Ismar Tandir. Az amerikai és bosnyák útlevéllel is rendelkező labdarúgó immár nyolc találatnál jár, ami a Rózsahegy góljainak pontosan az egyharmada.

Szintén nyolc alkalommal örülhetett a DAC legjobb góllövője, Vakoun Issouf Bayo is. Míg Tandir az elmúlt három forduló során nem talált be, Bayo a legutóbbi kettőn. Érdekes lesz figyelni, hogy valamelyikük megtöri-e holnap a gólcsendjét. Mi abban bízunk, hogy Bayo lesz az.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:

2017.08.06. - DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Davis – Šatka (öngól), 6164 néző

2017.10.28. - Rózsahegy-DAC 1:1, gólszerzők: Kružliak (11m) – Zsivkovics, 1412 néző

2018.03.10. - DAC-Rózsahegy 3:0, gólszerzők: Černák, Pačinda, Šatka, 5111 néző   

2018.05.19. - Rózsahegy-DAC 0:4, gólszerzők: Vida K. 2, Ljubičić, Bayo, 1527 néző

2018.08.11. - DAC-Rózsahegy 2:2, gólszerzők: Vida K., Pačinda (11m) – Tandir, Qose, 7043 néző

Történelem

A Rózsahegy 1997-ben jutott fel az élvonalba, és onnantól kezdve folyamatosan tagja az első ligának. Az MFK a klub százéves születésnapjának évében érte el a legnagyobb sikereit – a 2005/06-os szezon végén bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhettek. Ezen kívül háromszor voltak bronzérmesek, a tavalyi idényt pedig a hatodik helyen fejezték be.

Az egymás elleni mérleg a liptóiaknak kedvez, hiszen a két csapat eddigi 33 egymás elleni találkozójából a DAC mindössze hatot nyert meg. Mi viszont a közelmúlt történelmébe kapaszkodnánk, hiszen az elmúlt öt összecsapáson veretlenek maradtunk a rózsahegyiek ellen. Egyúttal az is érvényes, hogy a legutóbbi tíz meccsből hat is döntetlent hozott.        

A szurkolói utazásról és belépőkről szóló információkat itt olvashatják   

Táblázatok (2018/19, a 15. forduló után):

Teljes:

2. DAC 14 9-3-2 34:20, 30 pont

4. Ružomberok 14 6-5-3 24:16, 23 pont

Hazai pálya:

1. DAC 8 6-2-0 21:8, 20 pont

5. Ružomberok 7 5-1-1 14:4, 16 pont

Idegenben:

3. DAC 6 3-1-2 13:12, 10 pont

4. Ružomberok 7 1-4-2 10:12, 7 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 24. idény, 733 mérkőzés: 245-183-305, gólarány 854:1056

Ružomberok: 22. idény, 715 mérkőzés: 277-192-246, gólarány 924:883

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 33  6-14-13, gólarány 33:40

Az ellenfél otthonában: 18  1-6-11, 13:27

A Fortuna Liga 15. fordulójának műsora:

Szombat, 2018. november 10., 14:30 ó: Trenčín-Žilina, 15:00 ó: Ružomberok-DAC, 17:00 ó: Podbrezová-Senica

Vasárnap, 2018. november 11., 15:00 ó: Michalovce-Trnava, Nitra-Slovan, 17:00 ó: Zlaté Moravce-Sereď

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 15:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Hancko, Štrbo.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies