Back to top

Négy szlovák bajnoki címet szereztek a dunaszerdahelyi birkózók a felnőttek között!

Publikálva: 2019, november 10 - 06:00
Szombaton Nyitrán került megrendezésre a felnőtt férfi és női szabadfogású birkózó szlovák bajnokság, amelyre 20 egyesület 122 versenyzője nevezett be.
Négy szlovák bajnoki címet szereztek a dunaszerdahelyi birkózók a felnőttek között!

Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 12 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért. Az 57 kg-os súlycsoportban a még csak 17 éves Csörgő Tamás brillírozott, aki kassai ellenfelét legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol az aktuális válogatott nyitrai ellenfelét verte 16:6 arányú technikai tusra.

Tamás a döntőben sem adott esélyt a rimaszombati vetélytársának és 10:0 arányú technikai tusgyőzelmet aratva megszerezte a bajnoki címet. 65 kg-ban Hakszer Balázs kassai majd szinnai ellenfeleit verte technikai tusra, ami után következett a döntő, ahol nyitrai ellenfelét két vállra fektetve Balázs megszerezte az aranyérmet. A nők 62 kg-os súlycsoportjában Juhász Mária állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután nyitrai és kassai ellenfeleit fektette két vállra. A 65 kg-os súlycsoportban Bacsfai Réka két nyitrai ellenfelét tusra verve  védte meg a bajnoki címét. Dicséretes még Csepi Viktória 55 kg-ban szerzett ezüstérme, valamint ifj. Gaál Attila 74 kg-ban nyert bronzérme. 

Eredmények:

férfiak:

57 kg Csörgő Tamás 1.hely, Bučko Samuel 6.hely

65 kg Hakszer Balázs 1.hely

70 kg Csörgő László 6.hely

74 kg ifj. Gaál Attila 3.hely

79 kg Bürsöly Gergely 4.hely

nők:

55 kg Csepi Viktória 2.hely

62 kg Juhász Mária 1.hely

65 kg Bacsfai Réka 1. hely

Ezt már olvasta?

Címkék: birkózás
Cookies