Back to top

A napokban megkezdődhet a védőoltás harmadik dózisának beadása

Publikálva: 2021, szeptember 30 - 22:30
A napokban megkezdődhet a COVID-19 elleni vakcina harmadik dózisának beadása. Ezt főleg azoknak ajánlják, akiknek gyengébb az immunrendszerük, közölte Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője.
A napokban megkezdődhet a védőoltás harmadik dózisának beadása

Prokopová elmondása szerint

ahhoz, hogy valaki felvehesse a harmadik dózist, szakorvosi vagy háziorvosi beutalóra lesz szüksége.

Az érdeklődők bármelyik oltóközpontban oltakozhatnak majd, ahol ellenőrizni fogják, hogy megfelelnek-e a követelményeknek. Az oltásra az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) portálján keresztül is lehet jelentkezni.

A tárca aktuális iránymutatása értelmében a harmadik dózist felvehetik azok is, akiket korábban vektor alapú, és azok is, akiket mRNS vakcinával oltottak be.

A minisztérium azt javasolja, hogy a harmadik dózis beadása során élvezzenek előnyt az egészségügyi dolgozók, az immunszuppresszált vagy veszélyeztetett betegek, azaz például a rákos betegek, a transzplantáció utáni páciensek, a reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegek stb., illetve a szociális intézetek ügyfelei és alkalmazottai, a tanárok és iskolai alkalmazottak, valamint a 60 évnél idősebb betegek.

A sorrend menet közben, szükség esetén változhat.

ma7 | TASR

Ezt már olvasta?

Cookies