Back to top

A Nagyszombat–DAC 1904 mérkőzés előtt: a szombati nap slágermeccse

Publikálva: 2022, augusztus 20 - 08:23
A 6. bajnoki fordulóban igazi derbimeccs vár a DAC-ra. A kerületi rangadón ezúttal az örök rivális otthonában lépnek pályára. A Nagyszombat–DAC 1904 találkozó ma 18.00 órakor kezdődik.
A Nagyszombat–DAC 1904 mérkőzés előtt: a szombati nap slágermeccse

Folytatni a jó szereplést

Az Európa Konferencia Ligából való kiesésünket követően véget ért a hat hétig tartó duplameccses időszak. A mögöttünk álló hét közepén már nem kellett tétmeccsen bizonyítaniuk a fiúknak. Hétfőn és kedden pihenőt kaptak játékosaink, majd a tikkasztó hőségben megkezdték a kemény felkészülést a nagyszombati Spartak elleni rangadóra.

Adrian Guľa vezetőedző a szombati mérkőzésen biztos nem számíthat a régóta sérült Balić játékára, akihez a legutóbbi, Besztercebánya elleni meccsen combizomsérülést szenvedett Davis is csatlakozott. Ammar Ramadan, a Dukla ellen első DAC-gólját megszerző játékosunk azonban ott lesz a keretben. Szír középpályásunk a tavalyi idényt épp a nagyszombati Spartaknál töltötte kölcsönben, számára ezért is lesz különös hangulatú a szombati mérkőzés. „Nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen nagyszerű klub színeiben, mint a DAC sikerült megszereznem az első gólomat. Az edző bizalommal volt irántam, ez nagy löketet ad nekem, rendkívüli motivációval tölt el. Amióta itt vagyok, egyénileg és csapatszinten is érzem az előrelépést. A szombati rangadó nagy kihívás lesz a számomra, hiszen a tavalyi szezont épp Nagyszombatban töltöttem. Jó meccsre számítok egy jó csapat ellen. Mindkét együttes nagyon erős, de a jobbik fogja megnyerni a mérkőzést. Mindent meg fogok tenni a pályán a DAC-sikeréért. Nagyon jól felkészültünk, napról napra fejlődünk, és izgatottan várjuk az összecsapást. Erős küzdelem lesz, de szeretek az ilyen csapatok ellen játszani” – fogalmazott Ammar Ramadan.

A második az ötödik ellen

A Spartak bronzérmesként zárta a tavalyi bajnokságot, emellett sikerült elhódítaniuk a Slovnaft Cup-ot. Michal Gašparík vezetőedző védencei hozzánk hasonlóan az Európa Konferencia Ligába kvalifikálták magukat, ahol – ugyancsak hozzánk hasonlóan – a harmadik selejtezőkörig jutottak (bár ők csak a második körben kezdtek). A walesi Newton csapatán 6:2-es összesítéssel jutottak túl, majd a lengyel Raków Częstochowa már túl nagy falatnak bizonyult a piros-feketék számára. Összesítve 3:0-ával maradtak alul, és nem jutottak el a playoff-ig.

Ellenfelünk játékoskeretében két korábbi DAC-játékos is szerepel, a védő, Kristián Koštrna és a kapus, Martin Vantruba. Az idei bajnokságot vegyes eredménnyel indította a Nagyszombat. Az eddigi öt fordulóban kétszer győztek, kétszer döntetleneztek, egyszer pedig kikaptak. Összesen 8 pontot gyűjtöttek, ami az ötödik helyet jelenti a számukra, szemben a mi 11 pontunkkal, melynek köszönhetően a tabella második helyéről várjuk a szombati kerületi rangadót.

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

2021.05.22. – DAC-Nagyszombat 2:0, gólszerzők: Divković, Balić, 500 néző
2021.09.26. – DAC-Nagyszombat 0:3, gólszerzők: Ristovski 2, Cabral, 7030 néző
2022.02.13. – Nagyszombat-DAC 1:1, gólszerzők: Savvidis, ill. Kružliak (11m), 2765 néző
2022.03.13. – DAC-Nagyszombat 1:1, gólszerzők: Balogh, ill. Ristovski, 4668 néző
2022.05.21. – Nagyszombat-DAC 1:0, gólszerző: Bamidele, 8037 néző

Történelem

Szombaton lesz a 70. egymás elleni mérkőzésünk az élvonalban, egyetlen ellenféllel szemben sem léptünk még ilyen sokszor pályára. A 2019/20-as szezon óta hatszor játszottunk a nagyszombati City Arénában, és ezeknek a mérkőzéseknek a mérlege a mi javunkra billen: 3-1-2.Az elmúlt szezonban előbb 1:1-es döntetlent értünk el Nagyszombatban, majd a rájátszásban játszott hazai meccsen 1:0-ra kikaptunk.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagyszombat ellen:
- Ramirez
4 - Pavlík, Pačinda
3 - Divković
2 - Fieber, Šoltés, Liba, Radványi, Diňa, Ürge, Kráľ, Matůš, Gašparík, Taiwo, Balić
1 - Šrámek, Majoros, Bartoš, Krištof, Maixner, Simon, Vytykač, Rimanovský, Bari, Chytil, Bogora, Balla, Landerl, Boya, Kweuke, K. Németh, Parvin, N‘Kendo, Adiaba, Bajevski, Halimi, Ujlaky, Gergel, Szabó, Štepanovský, Bayo, Fábry, K. VidaNicolaescu, Kružliak, Balogh
öngól - Ekhardt, Kopčan
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk internetes televízió
Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

 

Táblázat – Fortuna Liga 2022/23:

Teljes:
2. DAC 5 3-2-0 9:2, 11 pont
5. Nagyszombat 5 2-2-1 10:5, 8 pont
Hazai pálya:
2. DAC 3 3-0-0 8:1, 9 pont
4. Nagyszombat 4 1-2-1 6:5, 5 pont
Idegenben:
7. DAC 2 0-2-0 1:1, 2 pont
2. Nagyszombat 1 1-0-0 4:0, 3 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 849 mérkőzés: 306-211-332, gólarány 1045:1181
Nagyszombat: 75. idény, 2152 mérkőzés: 876-518-758, gólarány 3025:2849

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 69 22-17-30, gólarány 71:99
Az ellenfél stadionjában: 35 4-9-22, gólarány 29:69

 

A Fortuna Liga 6. fordulójának műsora és eredményei:
Péntek, 2022. augusztus 19., 20.30: Podbrezová-Banská Bystrica
Szombat, 2022. augusztus 20., 18.00: Zlaté Moravce-Ružomberok, Michalovce-Skalica, Trenčín-Liptovský Mikuláš, Trnava-DAC
Vasárnap, 2022. augusztus 21., 20.30: Slovan-Žilina

A Nagyszombat-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők: Smolák - Hancko, Halíček.

Ahogy minden tétmeccs alkalmával, úgy holnap is élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk a nagyszombati mérkőzésről. Tartson velünk! 

dac1904.sk / Ján Ficza

Ezt már olvasta?

Cookies