Back to top

A Nagyszombat-DAC 1904 mérkőzés előtt

Publikálva: 2023, április 23 - 10:30
A tabella első és harmadik helyezettjének a rangadója zárja a rájátszás hatodik fordulóját. A Nagyszombat-DAC összecsapás vasárnap 17:30 órakor kezdődik.
A Nagyszombat-DAC 1904 mérkőzés előtt

Indul a rájátszás visszavágó szakasza

A rájátszás első fele immár mögöttünk van, jön a visszavágó szakasz, amely igazán nagy téttel bír. Öt fordulóval a szezon vége előtt hárompontos előnnyel vezetünk a legutóbbi négy idény bajnoka, a Slovan előtt. A pontkülönbség nem változott a múlt héten, ugyanis a DAC a Zólyombrézót (2:1), míg a Slovan a Besztercebányát (4:0) győzte le. A mostani hétvége folyamán mindkét rivális idegenben lép pályára; a pozsonyiak meccse két órával kezdődik korábban Zsolnán, mint a mienk Nagyszombatban. 

A már említett, Zólyombrézó elleni hazai találkozó előtt gyakran hangzott el a reakció kifejezés. A kérdés azt volt, hogyan reagál a csapat a tényre, hogy a Slovan otthonában megszakadt a 18 mérkőzésből álló veretlenségi sorozata. A válasz pozitív volt, bár mi kaptuk az első gólt. A második félidőben azonban sikerült fordítanunk és otthon tartanunk a pontokat Milan Dimun szezonbeli első két találatával. Az volt sorozatban a 23. olyan meccs, amelyen betaláltunk, ismét feljavítva az erre vonatkozó klubcsúcsot (ezt megelőzően 17 mérkőzés volt a rekord a 2020/21-es idényből). 

Újabb nagy meccs

A nagyszombati az egyetlen olyan stadion, ahol az idei szezonban még nem sikerült pontot szereznünk. „Tisztában vagyunk vele, hogy egy kerületi rangadó vár ránk minőségi ellenféllel szemben, amely bejutott a kupadöntőbe és a tabella harmadik helyén áll. Ez egy újabb nagy meccs lesz a számunkra, egy következő döntő. A play-offbeli beállítottságunk és az odafigyelésünk nem változik. A Nagyszombat elleni legutóbbi három összecsapáson pozitív a mérlegünk, odahaza kétszer győztünk, idegenben vereséget szenvedtünk. Pontosan ez jelenti a motivációt, amely érdekes számunkra. Meg akarjuk mutatni, hogy az augusztusi idegenbeli találkozóhoz képest fejlődtünk és hogy felkészültebbek vagyunk erre a minőségi ellenfélre. Mindent megteszünk a siker érdekében és már előre tudjuk, hogy teljes értékű, maximális csapatmunkát kell nyújtanunk, hogy elérhessük, amire mindannyian vágyunk” – osztotta meg véleményét a vasárnapi összecsapásról Adrian Guľa vezetőedző, aki holnap sem számolhat Željko Gavrić játékával. Vele ellentétben, Mateus Brunetti immár bevethető a sárga lapok miatti eltiltását követően. 

„A Zólyombrézó ellen sérülés miatt le kellett cserélni Ioannis Niarchost, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rendelkezésünkre álljon. Szánthó Regő a legutóbbi meccsen nem volt százszázalékos állapotban, és Nikola Krstović sem tudott pályára lépni. Nikola viszont már a csapattal edz, remélhetőleg az említett labdarúgók bevethetők lesznek és bízom benne, hogy jól döntünk azt illetően, ki mikor kerül pályára, ki lesz a kezdőcsapat tagja és hogy mennyi játékpercet kap” – tette hozzá a DAC trénere.

A bronzérem és a kupagyőzelem a cél

Ifj. Michal Gašparík vezetőedző védencei öt körrel az idény vége előtt a harmadik helyen állnak, hét ponttal megelőzve a Zsolna, Zólyombrézó párost és 12 ponttal lemaradva a Slovan mögött. A 15. fordulótól megszakítás nélkül övék a bronzérmes pozíció. Ennek megtartásáért fontos lépést tettek a múlt héten, amikor is a zsolnai műfüvön elért döntetlennel megtartották a fórjukat az ellenféllel szemben. 

Az első háromba kerülés mellett a Spartak további nagy célja a szezon zárószakaszában a kupaelsőség megvédése a Slovnaft Cup-ban, amelynek a döntőjét május 1-jén pont a nagyszombati City Arénában rendezik. Ellenfelük a pozsonyi Slovan lesz, az égszínkékek megpróbálnak majd visszavágni a tavalyi döntőbeli vereségért, amelyet a saját otthonukban szenvedtek el. 

A piros-feketék legeredményesebb játékosa a bajnokságban az általunk is jól ismert, 8 gólos Abdulrahman Taiwo, akinek a neve mellett további két gólpassz is áll. Produktivitásban a középpályás Samuel Štefánik is tíz pontnál jár (5+5). Taiwo mellett a kapus Martin Vantruba, az ideiglenes csapatkapitány, Kristián Koštrna és a szélső Iván Alex rendelkezik dunaszerdahelyi múlttal. 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2022.03.13 – DAC-Nagyszombat 1:1, gólszerzők: Balogh – Ristovski, 4668 néző
2022.05.21. – Nagyszombat-DAC 1:0, gólszerző: Bamidele, 8037 néző
2022.08.20. – Nagyszombat-DAC 3:1, gólszerzők: Daniel, Mikovič, Bukata – Nicolaescu, 3879 néző
2023.11.05. – DAC-Nagyszombat 1:0, gólszerző: Krstović, 6625 néző
2023.03.19. – DAC-Nagyszombat 3:1, gólszerzők: Gavrić, Káčer, Szánthó – Taiwo, 7390 néző

Történelem

Az első élvonalbeli találkozásunk óta 1985 szeptemberétől (DAC-Nagyszombat 2:0, gólszerzők: Šrámek, Majoros) sok víz lefolyt a Dunán. Holnap 73. alkalommal csap össze a két csapat, amivel a Spartak a leggyakoribb ellenfelünkké válik az első ligában. 

Idegenben 37-szer lépünk pályára, eddig négy mérkőzésen sikerült győznünk: 2014 tavaszán, a 2019/20-as szezonban mindjárt kétszer, legutóbb pedig 2020 novemberében. Az elmúlt hét nagyszombati fellépésünk mérlege kiegyenlített, 3-1-3, a gólarány pedig nekünk kedvez (10:9)

A jelenlegi idényben az én házam, én váram elve érvényesült. Augusztusban a City Arénában a hazaiak 3:1-es győzelmet arattak, amiért november elején vágtunk vissza nekik a MOL Arénában Nikola Krstović a 88. percben szerzett fantasztikus fejesgóljának köszönhetően. Öt hete, a rájátszás 2. fordulójában megismétlődött az augusztusi végeredmény, ezúttal azonban mi örülhettünk. Érdekesség, hogy a DAC a Spartak ellen szerzett legutóbbi 11 gólját egyaránt más játékos lőtte.   

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagyszombat ellen:
5 - Ramirez
- Pavlík, Pačinda
3 - Divković
2 - Fieber, Šoltés, Liba, Radványi, Diňa, Ürge, Kráľ, Matůš, Gašparík, Taiwo, Balić, Nicolaescu
1 - Šrámek, Majoros, Bartoš, Krištof, Maixner, Simon, Vytykač, Rimanovský, Bari, Chytil, Bogora, Balla, Landerl, Boya, Kweuke, Németh K., Parvin, N‘Kendo, Adiaba, Bajevski, Halimi, Ujlaky, Gergel, Szabó, Štepanovský, Bayo, Fábry, Vida K., Kružliak, Balogh, Krstović, Gavrić, Káčer, Szánthó
öngól - Ekhardt, Kopčan
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
Dajto televízió
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
1. DAC 27 18-6-3 49:23, 60 pont
3. Trnava 27 13-6-8 47:33, 45 pont
Hazai pálya:
1. DAC 14 12-1-1 28:10, 37 pont
4. Trnava 13 7-4-2 25:13, 25 pont
Idegenben:
1. DAC 13 6-5-2 21:13, 23 pont
3. Trnava 14 6-2-6 22:20, 20 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 871 mérkőzés: 321-215-335, gólarány 1085:1202
Trnava: 75. idény, 2174 mérkőzés: 887-522-765, gólarány 3062:2877

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 72 24-17-31, gólarány 76:103
Az ellenfél otthonában: 36 4-9-23, 30:72

A Nagyszombat-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Pozor, Bednár.

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies