
Megnövekedett forgalomra és parkolási nehézségekre kell (mint évről évre ebben az időszakban) számítaniuk azoknak, akik a hétvégén a temetőket látogatják, illetve akik a közelben laknak, hívják fel a figyelmet.
Éppen ezért ismét nyomatékosan kérik, hogy az ott lakók nagyobb türelemmel, a temetőlágogatók pedig kellő körültekintéssel közlekedjenek az elkövetkező időszakban.
Ahogyan azt már korábban is jeleztük, a Kisudvarnoki úti, a Sikabonyi, valamint a Tejedi temetőkben az ünnepek idejére módosult a sírkertek nyitvatartása.
A megnövekedett forgalom miatt pedig az állami és a városi rendőrség is gyarkabban ellenőrzi majd a temetők környékét és fokozottabban felügyel a közrendre.
Ezt már olvasta?
Jelenleg négy párhuzamos infrastrukturális projekt fut Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely több pontján párhuzamosan zajlanak a...
Fokozatosan, egyeztetések mellett újulhat meg a Bartók Béla sétány
Nem egyik napról a másikra és nem egyetlen nagy...