Back to top

Nagymihályon jártak a fiatal kézisek

Publikálva: 2019, március 1 - 15:43
A VSK Dunaszerdahely idősebb és fiatalabb ifistái is Nagymihály otthonában léptek pályára. A fiatalabbak nagy küzdelmet követően, egy gólos győzelmet arattak, az idősebbek sok hiányzóval küszködve nem tudták elhozni a pontokat.
Nagymihályon jártak a fiatal kézisek

Straka Mária az alábbiak szerint értékeli a nagymihályi napot: "Nagyon jó mérkőzést játszottunk, hatalmasat küzdöttünk, igazi csapatamunka volt. A lányok teljesítményét nem befolyásolta sem a korán kelés, sem a több mint hat órás út. A mérkőzés végig nagyon szoros volt, tudtuk, hogy az fog nyerni, aki kevesebbet hibázik. Az idősebb diáklányok remekül kiegészítették ifistáinkat. Az utolsó öt perc előtt időt kértünk, és megbeszéltük, hogy a végjátékban mindent beleadunk, így is lett! Pénzes Mónika 7 gólig, Simonics Zsóka 6 találatig jutott, Zsákovics Sára 6 góllal járult hozzá a győzelemhez.”

Az idősebbeknél adódtak gondok, ugyanis „kevés cserelehetősegünk volt a belső posztokon, sokan hiányoztak betegség, sérülés miatt. A huszadik percig tudtuk tartani a tempót. Az első félidő utolsó 10 percét azonba 7-1-re nyerte az ellenfél, ami megpecsételte sorsunkat. A másik felidőben futottunk az eredmény után, emellett mindenki kapott játéklehetőséget. Külön dicséretet érdemelnek lövőink és Brunczvik Fanni (beálló) összjátéka.“

Ifjúsági 1. liga
fiatalabbak:
Nagymihály – VSK Dunaszerdahely: 30-31 (14-17)
idősebbek:
Nagymihály – VSK Dunaszerdahely: 41-17 (19-11)

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies