Back to top

A Nagymihály-DAC mérkőzés előtt: egy új fejezet

Publikálva: 2021, július 25 - 14:29
64 nap után csapatunk megkezdi az új bajnoki idényt, amely a DAC számára sorozatban már a 27. az élvonalban. A Fortuna Liga 2021/22 nyitófordulójának a Nagymihály-DAC összecsapása vasárnap 17:00 órakor kezdődik.
A Nagymihály-DAC mérkőzés előtt: egy új fejezet

A 27. felvonás

Kisebb-nagyobb szünetekkel immár 1985 óta szerepel az élvonalban a DAC. A most kezdődő lesz klubunk 27. szezonja a legjobbak közt. Eddigi legjobb helyezésünk két ezüst- (2018/19 és 2020/21) és négy bronzérem (1987/88, 1993/94, 2017/18, 2019/20).

A tavalyi évad utolsó találkozója (május 22., DAC-Nagyszombat 2:0) óta holnapra 64 nap telik el. Az új szezon nyitófordulójában a földrajzilag legtávolabbi ellenfelünk otthonába látogatunk. Az edzői stáb ezért is döntött úgy, hogy a Partizan Belgrád otthonában abszolvált csütörtöki Európa Konferencia-ligabeli összecsapásunk után a csapat nem utazik haza. Az EKL-ben lejátszott találkozója után Belgrádban aludt együttesünk, ahol péntek délelőtt edzett egyet, majd ebéd után elindult Kelet-Szlovákiába, pontosabban Kassára. A mai meccselőtti gyakorlást már a kelet-szlovákiai nagyváros közelében abszolválja a gárda.

A Partizan elleni mérkőzéshez képest nem változott a hiányzók listája (Kalmár és Ramirez sérülés, Davis válogatottbeli kötelezettségek miatt nem állhat az edzői stáb rendelkezésére), ám utóbbi már ma megérkezik Dunaszerdahelyre, és a jövő héttől csatlakozhat csapattársaihoz.

Új címer

Mai ellenfelünk új vezetőedzővel vág neki a 7. első ligás idényének. Anton Šoltist a 49 éves Miroslav Nemec váltotta a nyár folyamán, aki 1999 őszén 8 bajnoki mérkőzésen 2 gólt szerzett a DAC színeiben.

Az új vezetőedző védencei hazai környezetben abszolválták a nyári felkészülést, amely folyamán hét mérkőzést is játszottak: az első kettőn elszenvedett vereséget öt győzelem követte. A Zemplín játékoskeretében immár hagyományosan nagy volt a mozgás (13 játékos távozott, 9 érkezett), ám az ez megelőző évekkel ellentétben ez már a szezon előtt lezajlott, nemcsak annak során.

A DAC-hoz hasonlóan a Nagymihály is címert változtatott néhány napja. Az újban egy sárga „M” betű és két torony található. Ezek részben Nagymihály város címerére utalnak, amely 2005 óta az öreg logó része volt.

A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései az élvonalban:
2019.08.18. – DAC-Nagymihály 1:1, gólszerzők: Taiwo – Modibo, 7467 néző
2019.11.23. – Nagymihály-DAC 5:0, gólszerzők: Modibo 2, P. Kolesár 2, Koštrna öngól, 1528 néző
2020.06.13. – DAC-Nagymihály 5:0, gólszerzők: Divković 3, Kalmár, Blackman, 319 néző
2020.10.17. – Nagymihály-DAC 2:4, gólszerzők: Trusa, Soler – Divković, Friede, Kalmár, Fábry, 0 néző
2021.02.27. – DAC-Nagymihály 2:1, gólszerzők: Kružliak, Andzouana – Žofčák (11m), 0 néző

Történelem

Az MFK 2015-ös élvonalba kerülése óta 17 alkalommal mérkőztünk meg velük, a találkozók gólátlaga pedig magas, 3,353. Az említett találkozók közül 12 végződött a DAC sikerével, emellett két döntetlen és három nagymihályi győzelem is született.

A tavalyi idényben 4:2-re diadalmaskodott idegenben a DAC, tavasszal pedig a kitartó fölényünk ellenére csak két gólt szereztünk a 2:1-es siker alkalmával.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagymihály ellen:
5 - Divković
Davis
3 - Szarka, K. Vida, Taiwo, Kalmár
2 - Sarr, Pačinda, Bayo, Kone
1 - Ľupták, Černák, Šafranko, Herc, Koštrna, Blackman, Friede, Fábry, Kružliak, Andzouana
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?
A mai találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
2. DAC 32 19-8-5 66:38, 65 pont
10. Michalovce 32 8-11-13 34:53, 35 pont
Hazai pálya:
2. DAC 16 11-4-1 37:13, 37 bodov
9. Michalovce 16 6-4-6 19:22, 22 pont
Idegenben:
2. DAC 16 8-4-4 29:25, 28 bodov
11. Michalovce 16 2-7-7 15:31, 13 pont
Rájátszás:
Felsőház:
1. DAC 10 6-3-1 18:10, 21 pont
Kiesés ellen:
4. Michalovce 10 3-4-3 12:11, 13 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 810 mérkőzés: 289-199-322, gólarány 991:1139
Michalovce: 7. idény, 186 mérkőzés: 53-47-86, gólarány 206:304

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 17 12-2-3, gólarány 39:18
Az ellenfél otthonában: 9 5-1-3, 15:13

A Fortuna Liga 1. fordulójának műsora és eredményei:
Péntek, 2021. július 23., 20:00 ó: Trenčín-Zlaté Moravce (4:0)
Szombat, 2021. július 24., 18:00 ó: Liptovský Mikuláš-Slovan, Ružomberok-Senica
Vasárnap, 2021. július 25., 17:00 ó: Michalovce-DAC, 18:00 ó: Žilina-Sereď, 20:00 ó: Trnava-Pohronie

A Nagymihály-DAC bajnoki mérkőzés ma 17:00-kor kezdődik, játékvezetők Kráľovič - Štrbo, Weiss.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies