Back to top

A művészet olyan, mint a napsugár: mindenhol ott van, de nem tolakszik…

Publikálva: 2016, október 9 - 18:25
Simon Anikó dunaszerdahelyi és Sulyok Teréz tatai képzőművészek tárlatával nyitotta meg újabb kiállítását október 7-én a Csallóközi Múzeum, melyre szép számban érkeztek látogatók.

Előbb Simon Anikó alkotásait méltatta Fábrik Erzsébet képzőművész, aki mint elmondta, 2011-ben első önálló kiállításán már bemutathatta a művész-pedagógust. „Most ismét megmutatja szülővárosa művészetkedvelő közönségének új üvegfestményeit. Simon Anikó képzőművészet – magyar nyelv szakos tanár. E két szerelem tetten érhető alkotásaiban, a művek témaválasztásában.” – mondta el. Majd így folytatta: „Művei számomra az útról szólnak, a találkozásról. Mikor elmegyünk egymás mellett, vagy mikor meg is érintjük egymás lelkét, vagy olyan szerencsés együtt állásokról, mikor hasonló lélekkel találkozunk, mint mi magunk vagyunk. Kapcsolatokról ember és ember közt, Isten és ember közt, ember és a természet közt, férfi és nő közt.”

Simon Anikó idézeteket tett közzé képei mellé, mert, mint Fábrik jelezte, a dunaszerdahelyi képzőművész úgy érzi, kedvenc költői, írói jobban megfogalmazzák, mire gondolt alkotás közben. A magyar díszítőművészet kimeríthetetlen forrásaiból pedig „úgy alkotja meg a művésznő képeit, mint a régi hímzőasszonyok – felhasználva az eddigi díszeket is, de újakat is alkotva. Sokat kísérletezik, újabb és újabb technikákat talál ki, a művészet nála nem csak alkotás, de örökös játék is, és szűntelen a megújulás.”

Sulyok Teréz alkotásairól az ugyancsak tatai Kövesdi Mónika művészettörténész megküldött levelét olvasták fel. Komárom-Esztergom megye ismert alkotóművésze nem „fényképi hűséggel ábrázolja az emberi élet, környezet és tevékenység színtereit, hanem valami olyasmi módon közöl, ami másképpen el nem mondható, ki nem fejezhető. Sulyok Teréz képei ennek az ábrázolásnak a lehetőségeit villantják fel.” – summázta Kövesdi Mónika.

„Az ő tájai lelki tájak, tájhangulatok, magyar lírai, magyar lágy megközelítésben. Láthatók olyan képek is, amelyeknek teljes felületét kitölti a könnyű, nyári, tavaszi színek játékos, meleg, kellemes érzeteket keltő szövedéke. A hangulati tényező szinte kézzel foghatóan öleli körül a témát. A meleg sárgák, erdei zöldek, leventei kékek által fények, virágok és fák bontakoznak ki.”

A két művész tárlata október 29-éig tekinthető meg a Csallóközi Múzeum kiállítópavilonjában.

Ezt már olvasta?

Cookies