Back to top

A MOL Aréna ismét a kihasználtsági lista élén!

Publikálva: 2019, január 8 - 16:47
A látogatottság és a stadion befogadóképessége kihasználtságának tekintetében is a DAC a Fortuna Liga egyeduralkodója.
A MOL Aréna ismét a kihasználtsági lista élén!

Sorozatban a harmadik ősszel lett a MOL Aréna a legjobban kihasznált az élvonalbeli stadionok közül. Tavaly ősszel a kilenc hazai mérkőzésünkre szóló belépők nagyjából háromnegyede került értékesítésre!  

 

A hagyományos, bajnoki nézőszámról szóló statisztikai áttekintésünkben már kifejtettük, hogy a Fortuna Liga együttesei közül 2018 őszén is a DAC volt a legvonzóbb, ráadásul rögtön két rangsorban – a hazai találkozók szempontjából és összességében is.

 

A DAC kilenc hazai őszi összecsapását 67 650 néző látta a MOL Arénában, ami 7517-es mérkőzésenkénti átlagot jelent. A vendégszektor megnyitását követően stadionunk befogadóképessége 10 352 főre nőtt, tehát maximálisan 92 034 jegy kerülhetett eladásra – így kapjuk meg a 73,51%-os kihasználtsági arányt.

A majdnem háromnegyedes átlag a legkiemelkedőbb az élvonalban, és a második helyezett Aranyosmarót csak jócskán lemaradva, 35 százalékkal követ minket. A Szered volt a legkevésbé vonzó gárda, amely az első két találkozóját Miaván (2800 főnyi befogadóképesség), míg a fennmaradó hét mérkőzését Nyitrán (7246) abszolválta – a lelátók mindössze tíz százalékos kihasználtságát elérve.      

A stadionok kihasználtsága a Fortuna Liga 2018/19-es idényének őszi felében:   

DAC 1904 (9)

10352

92034

67650

73,51%

Zl. Moravce (9)

3787

34083

12078

35,44%

Michalovce (8)

4460

35680

12123

33,98%

Nitra (8)

7246

57968

19419

33,50%

Ružomberok (9)

4817

43353

14127

32,59%

Podbrezová (9)

4061

36549

9972

27,28%

Trenčín (9)

2800

25200

6212

24,65%

Trnava (10)

19200

192000

40647

21,17%

Žilina (9)

11258

101322

19308

19,06%

Senica (9)

5070

45630

6430

14,09%

Slovan (10)

11591

115910

14703

12,68%

Sereď (9)

2800v7246

56322

5630

10,00%

Jelmagyarázat: a csapat neve után zárójelben a hazai mérkőzések száma, a stadion hivatalos befogadóképessége, a maximális lehetséges nézőszám, az összesített nézőszám, a kihasználtság %-ban megadva

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies