Back to top

Miroslav Káčer: Küzdeni és hajtani fogunk

Publikálva: 2023, április 17 - 10:57
„Amikor az ellenfél teljes létszámban futballozott, akkor is bíztam benne, hogy nyomást gyakorlunk rájuk, szerzünk két-három gólt és megfordítjuk az eredményt.” A pénteki DAC-Zólyombrézó (2:1) mérkőzés Miroslav Káčer szemével.
Miroslav Káčer: Küzdeni és hajtani fogunk

„Nagy kő esett le a szívünkről. Nem volt ideális a meccskezdet, de ezt csak magunknak köszönhetjük. A vendégek vezető találata egy pontrúgást követően esett, amelyekre egyébként jól fel vagyunk készülve. Jött azonban egy következetlenség, amit nem tudok megmagyarázni. Ki kell elemeznünk, mert a szögletet levédekeztük, de a második labdát már nem. Rövidesen mi is szereztünk egy gólt, üres volt a kapu, de nem találtam el jól a labdát és Sebo reflexszerűen még a hálóba pofozta azt. Nem neheztelek rá emiatt, bár a gyors egyenlítés mindenképpen a segítségünkre lett volna” – írta körül a pénteki DAC-Zólyombrézó (2:1) összecsapás 3. és 9. percében történt fontos pillanatokat Miroslav Káčer.

A nem a legjobb kezdet után, amely Ioannis Niarchos korai sérülésével is folytatódott, azonban képesek voltunk megfordítani a vasgyáriak elleni találkozót. „Amikor a Zólyombrézó teljes létszámban futballozott, akkor is bíztam benne, hogy nyomást gyakorlunk rájuk, szerzünk két-három gólt és megfordítjuk az eredményt. Örülök, hogy ez sikerült is, még ha a piros lap picit meg is könnyítette a dolgunk, amelyet nem tudok véleményezni, mert nem láttam az adott szituációt. Semmiképpen sem kell elbagatellizálni ezt, mivel tudjuk, hogy néhány meccsen emberelőnyben majdnem fölénk kerekedett az ellenfél. Pénteken sikerrel vettük az akadályt. Az egyenlítő találat a kiállítás után nem sokkal jött, de ahogy mondtam, több alkalommal is játszottunk már emberhátrányban levő csapatok ellen, amikor saját magunkat helyeztük nyomás alá. Most sikerült fordítanunk vesztes állásból és a végén simán megőriztük az előnyt. Ezen a téren is nagy fejlődésen mentünk keresztül. Tisztában voltunk avval, hogy többször kell lövőhelyzetbe kerülnünk és türelmesnek lenni. Tényleg egy érzelmes és nagyon nehéz összecsapás van mögöttünk, örülünk a győzelemnek. Boldog vagyok, amiért a csapattársaim eufóriában vannak, mert teljes erőbedobással dolgoznak. Ha túl nyugodtak lennének, akkor nem lettünk volna képesek megfordítani a pénteki találkozót, búslakodhatnánk, a Slovan pedig beérne minket pontszámban.”

Az előző fordulóban a Slovan otthonában elszenvedett vereség után többször is elhangzott, hogy fontos lesz a csapat reakciója. Ez pedig remekül sikerült. „A téglamezei mérkőzést igyekeztünk elfelejteni, nem akartuk alaposabban kielemezni. Pénteken otthon léptünk pályára a fantasztikus szurkolóink előtt. Remek, hogy a pozsonyi kudarc után ismét győztünk, közösen masírozunk a célunk felé. A csapatban rajtam és Kalmár Zsoltin kívül másnak még nincs bajnoki címe, így ez egy új helyzet nekik. Küzdeni, hajtani fogunk és bízom benne, hogy sorban jönnek majd a sikerek és a saját elképzeléseink szerint zárjuk a bajnokságot. Már nyár óta azt mondjuk, hogy mindegyik játékos fontos. A bajnoki idény rendkívül hosszú, a vége felé bármi megtörténhet. Ezt hangoztatja a vezetőedző is és most megmutatkozik, hogyan reagálnak a srácok erre a szituációra és miképp segít nekik a csapat. A támadók sérülése után fontos, hogy bárki képes betalálni. Pénteken ezt a szerepet Milan Dimun vállalta magára, aki kiváló teljesítményt nyújtott, nap mint nap fejlődik. Úgy vélem, ezt a klub is látja, a szurkolók pedig értékelik. Mi, játékosok mindenképp, így a részemről le a kalappal a teljesítményei előtt.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies