Back to top

Miroslav Káčer: Fontos az utolsó benyomás

Publikálva: 2023, május 12 - 02:00
„Tudjuk, hogy klubrekordot állíthatunk fel a megszerzett pontok, győzelmek és a többi hasonló tekintetében. Ráadásul Krsto lehet a bajnokság legjobb góllövője.” Miroslav Káčernek az utolsó két fordulóra is maradt motivációja és nagyon várja már a nevelőklubja elleni szombati összecsapást.
Miroslav Káčer: Fontos az utolsó benyomás

Miro, hogyan tekintenél vissza a Slovan elleni legutóbbi mérkőzésre?
„Már a kezdetektől tudtuk, hogy kiváló lesz hangulat, a szurkolók és mi is ki fogjuk élvezni a meccset. Így is történt. Szerintem maga a találkozó a győzelmen kívül mindegyik elvárásunkat igazolta és tartalmazott mindent, amire csak vágytunk. Még mindig fáj a vereség, de bízom benne, hogy ez is segíteni a fog a fejlődésünkben és a következő szezonban még erősebbek leszünk.”

Mennyire nehéz elfelejteni a rangadón elszenvedett kudarcot?
„Ezt csak maga a szombati mérkőzés mutatja majd meg. Mindenképpen győzni szeretnénk. Még két meccs hátravan az idényből, a legutolsón a szurkolóink előtt lépünk pályára. Úgy vélem, az idényből származó utolsó benyomás elég fontos, így, ha sikerül behúznunk mindkét hátralevő meccset, akkor bár nem mondom, hogy minden el lesz felejtve, de mindenképpen jobb hangulatban térünk majd pihenőre.”

Továbbra is sok mindenért vagyunk még játékban, új klubrekordokat állíthatunk fel és a gólkirályi címre is van egy várományosunk. Mit mondanak az edzők a Zsolna elleni felkészülés során?
„Nap mint nap igyekeznek adagolni az információkat, hogy ne legyen sok egyszerre, mert a vezetőedző is megérti, hogy a legutóbbi vereség után nem könnyű nekünk. Mindenképpen tisztában vagyunk vele, hogy klubrekordot állíthatunk fel a megszerzett pontok, győzelmek és a többi hasonló tekintetében. Ráadásul Krsto lehet a bajnokság legjobb góllövője. A futball csapatjáték, de ha lehetőség nyílik így segíteni az egyik társunknak vagy beírhatjuk nevünket a klub történelemkönyvébe, akkor megpróbáljuk. Bízom benne, hogy sikerrel járunk.”

A Slovannal szembeni kudarcra a Zsolnáról elhozott három pont lehet a legjobb gyógyír. Miként jellemeznéd az ellenfelet és mivel lehetünk sikeresek ellenük?
„A cél egyértelmű: akárcsak a többi mérkőzésen, most is győzni akarunk. Talán valamilyen új elemeket is kipróbálunk, hogy kicsit könnyebb dolgunk legyen a soron következő meccseken. Remélhetőleg a fennmaradó találkozók erről is szólnak majd. Az öltözőben beszélgettünk az edzőkkel arról, hogy rugalmasabbaknak kell lennünk a következő szezonban, ezzel pedig a játékerőnk is megnő. Tudjuk, hogy a Zsolna egy sokat futó csapat, bevett játékrendszerrel. Fontos lesz, hogy agresszívek legyünk és hogy sokat fussunk. Ha pedig helyzetbe kerülünk, ki kell használnunk. A Slovan és a Zólyombrézó ellen is megvoltak a lehetőségeink, amelyeket, ha belövünk, máshogy alakultak volna a meccsek. Viszont a labdarúgást nem helyzetekre játsszák, mindegyiket ki kell használnunk, hogy a végén győzelemnek örülhessünk.”

Különleges mérkőzés vár rád a hétvégén, ugyanis a nevelőegyesületed ellen lépsz pályára. Kapcsolatban vagy a zsolnaiak valamelyik játékosával?
„Mivel régebben futballoztam ott, már egyetlen egykori csapattársam sincs a sárga-zöldeknél. Ennek ellenére mindig különleges meccs ez számomra, a pályafutásom zsolnai korszaka felejthetetlen. Viszont nekünk megvan a saját víziónk és utunk, amelyen járunk és amelyet mutatni akarunk. Kizárólag saját magamra összpontosítok és arra, hogy győzelemhez segítsem a csapatot. Már várom a szombatot.”   

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies