
Mint mondta, a minisztérium létrehozása szerinte fellendítené az idegenforgalmat, egyúttal megismételte, hogy nagyon jól bevált az üdülési csekkek intézménye is.
„Csak rendszerszintű intézkedésekkel tudunk jobb jövőt teremteni Szlovákia számára. Éppen ezen dolgozunk folyamatosan a parlamentben. Személyes véleményem szerint az idegenforgalom megérdemli, hogy külön figyelmet szenteljünk neki. Ugyanis a gazdaságunk egyik motorjává válhat” – jelentette ki Danko.
Az SNS elnöke korábban is szorgalmazta az új minisztérium létrehozását, de a Most-Hídnál eleinte hűvös fogadtatásra talált a javaslat. A Smer-SD nem ellenzi, de most már az az álláspontja, hogy ez a választás után felálló új kormányra tartozik.
Andrej Danko kijelentette, az idegenforgalmi minisztérium az egyik prioritása és szeretné, ha az 2021 januárjától megkezdhetné a működését.
forrás: Felvidék.ma
Ezt már olvasta?
Február 1-jétől nem lehet vonatjegyet vásárolni a dunaszerdahelyi állomáson
Dunaszerdahelyen – Bellegszencse (Podhájska) és Diószeg ...
10 év mögöttünk – és még mennyi minden előttünk!
Egy évtized alatt megtanulja az ember, hogy a város nem...