![A minimálbér radikális emelésére van szükség](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/j%C3%BAl/30/fico_0.jpeg?itok=WgjaII3d)
A minimálbér korábbi, 40 eurós emeléséhez képest a 2020-ra tervezett emelésnek nagyobbnak kellene lennie.
Fico a KOZ elnökével egyetértett abban, hogy a minimálbérnek a nemzetgazdasági szintű átlagkereset 60%-át kellene képeznie. „Úgy gondoljuk, hogy az a képlet, amelyet európai szinten is el kellene fogadni, ti. hogy a minimálbér a nemzetgazdasági szintű átlagkereset 60 százaléka legyen, egy nagyon jó képlet” – állapította meg Fico.
A pártelnök szerint a képletet, amely meghatározná a minimálbér összegének a kiszámítását, a nemzeti törvénykezés részévé kellene tenni, és már a jövő évben eszerint kellene kiszámítani a minimálbér összegét. „Számunkra ez a képlet a nemzetgazdasági szintű átlagkereset 60 százalékát jelenti” – tette hozzá Fico. A törvényjavaslatot már idén ősszel elő akarja terjeszteni. Az ügyben a koalíciós partnereit is meg fogja szólítani.
Magdoško elmondta, hogy a Smer-SD elnökével egyetértettek abban, hogy az emelésnek jelentősnek kell lennie, noha konkrét összegről nem beszéltek. „Most nem állapítottuk meg az összeg nagyságát, ebben eltérő a véleményünk” – jegyezte meg.
Fico egyúttal egy olyan törvénymódosításról is beszélt, amely megváltoztatja a túlórák jelenlegi feltételeit. „Egy év alatt összesen 400 órát lehet túlórázni, ebből pedig 150 óra ledolgozására utasíthatja a munkaadó az alkalmazottakat” – írta le a jelenlegi helyzetet Fico. Hozzátette: azoknak az óráknak a számát, amelyek ledolgozását parancsba adhatja a munkáltató, 100 órára akarja csökkenteni.
A találkozó témája volt továbbá a klímaváltozás és a korkedvezményes nyugdíj is. Fico szerint a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét meg kell hagyni, de az ilyen nyugdíjba vonulásért járó szankciókat csökkenteni kellene.
TASR/Ma7
Ezt már olvasta?
![Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/cm-3.jpg?itok=THluQj7i)
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László
A KlikkOut szurkolói rovatának legutóbbi vendége A. Szabó...