Az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak. Ennek alapján beszélünk küzdő Egyházról (Ecclesia militans), mely a földön élő lelkek közössége, szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), mely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans), mely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.
Mindenszentek ünnepén mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt (Jel 7,9-10) a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba.
A magyar népi kalendáriumban a cselédfogadás, bíróválasztás, tanácsújítás napja, Szent Márton napjának, sőt az egész télnek rámutatónapja.
A halottak napjának előestéje, ezért sokan kimennek a temetőbe, vagy otthon gyújtanak gyertyát a halottakért.
Általános dologtiltó nap; tilos a földmunka, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, pl. a káposztának télire való eltétele, néhol nemcsak e napon, de az egész „halottak hetében”.
(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
