Back to top

Minden hatodik szlovákiai ember szegénységben él

Publikálva: 2021, augusztus 9 - 09:58
Tavaly a szlovákiai lakosság 14,8%-a élt a szegénység és a szociális kirekesztettség fenyegetésében, ami csaknem 800 ezer embert jelent. A tavaly szegénység árnyékában élők száma 1,6 százalékpontos évközi csökkenést mutat.
Minden hatodik szlovákiai ember szegénységben él

A Szlovák Statisztikai Hivatal sajtóközleménye szerint ezek az adatok még nem foglalják magukba a koronavírus okozta válság várható társadalmi következményeit, melyek az idei számokban nyilvánulnak majd meg.

Az utóbbi 10 évben a szegénységgel és az ebből adódó társadalmi kirekesztettséggel sújtott lakosság száma a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint több mint 300 ezerrel csökkent; 2011-ben az ország népességének 20,6%-át veszélyeztette a szegénység.

Hosszú távon a csökkenést 2010-ben és 2011-ben megszakították a gazdasági válság hatásai, amikor a szegénység három fokozata több mint 1,1 millió embert veszélyeztetett Szlovákiában.

A három szegénységi dimenzió közül a legtöbb embert az úgynevezett jövedelmi szegénység érinti. Azokról van szó, akik olyan háztartásokban élnek, melyek bevétele nem éri el az országos szegénységi küszöböt. A bevételi szegénységi küszöb alatt tavaly a lakosság 11,4%-a, közel 615 ezer ember élt. Számuk 2019-hez képest enyhén csökkent.

A másik dimenzió, a komoly anyagi depriváció a lakosság 5,9%-át érinti, ez csaknem 318 ezer embert jelent. Olyan háztartásokban élő emberekről van szó, ahol a figyelemmel kísért kilencfajta anyagi szükséghelyzetből egyszerre legalább négyet tapasztalnak. Ezek leggyakoribb példái, miszerint nem engedhetik meg maguknak, hogy évente egyszer elmenjenek üdülni, nem képesek fedezni a váratlan kiadásokat és nem tudnak kétnaponta húsételt biztosítani maguknak.

A harmadik fokozat, a rendkívül alacsony munkaintenzitás tavaly a lakosság 3,3%-át érintette. Ide azokat sorolják, akik olyan háztartásokban élnek, ahol az egy háztartásban élők munkapotenciáljuk kevesebb mint ötödét hasznosítják. Ez az adat már hosszú ideje csökkenő tendenciát mutat.

A szegénység és kirekesztettség által veszélyeztetett emberek száma és aránya regionálisan eltérő képet mutat, a legtöbben Besztercebánya megyében vannak, ahol minden negyedik ember érintett.

Az országos átlag felett van Eperjes megye 20,8 százalékkal, valamint Kassa megye is 19,4 százalékkal. A szegénység Pozsony megye lakosságát veszélyezteti a legkevésbé, ott a számarányuk mindössze 5,9 százalékos.

NZS/Felvidék.ma/SITA

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies