Back to top

Milan Dimun: A kezdő sípszótól teljes erőbedobással futballozni

Publikálva: 2023, november 3 - 06:16
„Nagyon örülök, hogy a szülővárosomban ismét élvonalbeli mérkőzéseket rendeznek, de elsődleges célunk a három pont megszerzése.” Milan Dimun nagyon boldog, hogy hosszú idő után Kassán is pályára léphet bajnoki összecsapáson.
Milan Dimun: A kezdő sípszótól teljes erőbedobással futballozni

„Számomra ez egy különleges mérkőzés lesz, amelyet már nagyon várok és amelyen sok ismerősöm jelen lesz. Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályt, mivel szükségünk van a pontokra, hogy feljebb jussunk a tabellán oda, ahova tartozunk” – mondta a pénteki FK Kassa-DAC bajnoki találkozóról a Kassáról származó 27 éves középpályásunk, Milan Dimun. Arról is szót ejtett, szerinte milyen úton érhető el sikeres eredmény. „Fegyelmezettnek kell lennünk és betartanunk a tervet, amelyet az edzők felvázolnak nekünk. Bár a Kassa sorozatban hét vereségből álló negatív szériában van, tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Az edzőcserét követően az ellenfél új energiákat kapott, így rögtön a kezdő sípszótól teljes erőbedobással kell futballoznunk. Remélhetőleg a végén mi örülünk majd és három ponttal távozunk.”

Legutóbb 2014. október 25-én szerepelt Kassán bajnoki találkozón a DAC, méghozzá az MFK ellen: akkor Ján Novák és Roman Sabler találatait követően pontosztozkodás került a jegyzőkönyvekbe. A hazai kezdőben akkor például Tomáš Huk is helyet kapott, míg Milan Dimun a kispadon foglalt helyet. „Igen, emlékszem arra a meccsre. A Dunaszerdahely hosszú ideje nem vendégszerepelt Kassán, ezért remélhetőleg sok szurkolót kicsalogatunk. Nagyon boldog vagyok, hogy a szülővárosomban ismét élvonalbeli találkozókat rendeznek, de ahogy mondtam, elsődleges célunk a három pont begyűjtése.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies