![Fotó: dac1904.sk / Lelkes Ernő Milan Dimun: Fenntartani a fegyelmezettséget és az összpontosítást](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/dec/12/min_0.jpg?itok=IkUEs6Vb)
„A tabellán elfoglalt helyezés alapján is nehéz mérkőzés van mögöttünk. Tudtuk, hogy nem szabad vereséget szenvednünk, de a piros lap befolyásolta a meccs menetét. Nem kezdtünk ideálisan, a kiállítás után azonban összezártunk és szerettünk volna kezdeni valamit a mérkőzéssel. Természetesen nem volt egyszerű mélyen tömörülve futballoznunk, de örülök, hogy nem kaptunk gólt. Végül több veszélyes szituációnk volt, beleértve a tiszta helyzeteket is. Kár, hogy nem hoztuk ki a minimumból a maximumot és nem voltunk képesek betalálni. A három pont aranyat ért volna, ám a döntetlent is elfogadjuk” – összegezte gondolatait a Trencsén elleni vasárnapi 0:0-t követően Milan Dimun, aki Yhoan Andzouana sérülése után csapatkapitányi karszalaggal segítette együttesünket a pontszerzésben.
A Xisco Muňoz vezetésével abszolvált harmadik mérkőzésünkön sem voltak képesek az ellenfelek bevenni a kapunkat, bár a vendég trencséni csapat csaknem 80 percig (a hosszabbítással együtt) emberelőnyben futballozhatott. „Látszik, hogy az öltöző jól dolgozik és működik, sőt a kollektíva is jó. Van mire építenünk, így kell tovább folytatnunk. Ha mindig ilyen fegyelmezetten és összpontosítással fogunk futballozni, mint vasárnap, plusz kihasználjuk a lehetőségeinket, akkor folyamatosan növekszik majd a pontjaink száma. Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzetkihasználásunkon még dolgoznunk kell, de bízom benne, hogy az utolsó őszi mérkőzés ebből a szempontból is jobban sikerül és lövünk néhány gólt” – tette hozzá a 27 éves középpályás az esztendő utolsó hazai összecsapását követően, amely összességében a 89. volt számára a honi élvonalban.
Nagy Krisztián / dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![Gyere velünk a DAC-ra: regisztráció a Szakolca elleni bajnokira](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/30/2025-01-30-dac-10903_dac-trencin-131-2.jpg?itok=7Z_j4MOD)
Gyere velünk a DAC-ra: regisztráció a Szakolca elleni bajnokira
2025-ben is folytatódik: regisztrálja iskoláját vagy...